Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-07-30 / 21. szám

332 Pisze orrú Jóska bólint fejével ; a csiszár megsuhogtatja ostorát, mellynek suhogója élesen vág le a ló lapoczkájára ; aztán csettent nyelvével : „csk! csk ! gyi! vigyázz!" Jóska a görbe zablával fellöki a ló fejét s ugyanakkor balkezét a ló szeme elé tartja, hogy ezzel iramát csendesítse s igy a ló meghajlítván térdeit, hamis aciiot mutasson. A csiszár az ostorral folytonos mozgásban tartja a ló hátulját — sa forduláskor felvetődnek bokái, mintha berúgni akarnák ama zöld pápaszemes úr oldalát, ki nem tudott idejekorán kitérni az útból. A körülállók közelebb tolongnak a lóhoz — s egy úr, a tekintélyes lókereskedök mintaképe, a ló fejéhez megy, ostorát vagy vesszejét bal hóna alá veszi, a ló szájába néz, tenyerével végig simítja az előlábak belső felét, felveszi a hátulsó lábakat , figyelmesen vizsgálja, balkezével felcsúszik a czombokon a farkig, mellynek tövét megfogja s „hő te, hő ! csendesen!" szól, mialatt a ló szemébe néz, mintha azt akarná ebből kitudni, nem haragszik-e a ló e tapogatásért. A ló szeme azonban csak aggodalmat s nem gonoszságot árul el, (a kettő közötti különbséget jól ismeri ezen úr) mire kezeivel a térdkalács benső hajlását tapogatja pókot keresve , mi ha talán nem is látható, de már keletkezőben lehet, azonban semmi kifogást sem talál ; aztán a csüdszárt és a patákat vizsgálja s végre pár lépést hátrálva a ló egész alkatát veszi szemügyre; ekkor lassan visszavonul a tömeg közé (melly minden mozdulatára ügyelt) s pár perez múlva — „Urak, ajánlatot kérek e sárga heréltre" ismétli az árverö s egy hang felel: „Kétszáz forint." A közönség azon része , mellynek a ló meglehetősen tetszett volna, de saját Ítéletében nem bízva, igérni nem mert, hirtelen arra fordúl, honnan a hang jött s látja, hogy ama lókereskedöforma ember meggondolta , mennyit érhet a ló ; mihez képest most már azt gondolják, hogy bátran Ígérhetnek valamivel többet, végre is tiz húsz forinttal több vagy kevesebb nem különbség; mert hiszen az, a ki megvizsgálta, elégedettnek látszik aló tulajdonságaival — és így a többet igérés gyorsan megy, míg eléri azon fokot, mellynél senki többet — sa szerencsétlen vevő rosz gebe birtokába jut. A fönebbi esetben, melly tudomásomra jött, kitűnt később, hogy a sárga herélt egy nyúltetemes, kehes, negyven forintot sem érő dikhencz, pedig kétszáznyolczvan forintig verték fel a tulajdonos czimboráí, kik — habár színleg végig tapogatták és vizsgálták, nem köhögtették meg a lovat, nehogy ennek kurta száraz kebhentését valamelly gyakorlottabb fül meghallván, az eladás megbiúsúljon. Akadhat olvasóink közt, ki nem tudja miként kell a lovat megköhögtetni, vagy ha látták is már e mód gyakorlását s hallották is a köhögést, a hangról talán nem képesek megítélni, váljon egészséges-e a ló tüdeje vagy nem. Ha gyanús a tüdő, a teendő ez : — a bal kezet a ló nyakára kell tenni csendesen hogy meg ne riadjon, a jobb kéz hüvelyk- és mutató ujjával pedig, öt hat ujjnyira a torok alatt jó erősen meg kell fogni és tartani a léhlzö csövet s a ló néhány másodpercz múlva köhögni fog. Ha már most e köhögés hosszan füttyszerüen hangzik, aló tüdejének nincs baja; ha azonban kurta száraz a köhögés s némileg hasonló a sorvadásban szenvedő ember köhögéséhez, úgy kehes a ló , vagy nem sokára azzá válik.