Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-07-30 / 21. szám

331 letbe szorítani mozgékony kis ellenét : Mace Ökle folyvást Hurst arczán járt, maga pedig olly gyorsan, hogy a szem alig követheté mozdulatait, csúszott el a rá mért ököl alól. Hurst nagy erejét már az is tanúsitá, hogy ez annyi kemény ütés és vérveszteség daczára sem csökkent. Ernyedetlen elszántsággal üldözte Macet, de még csak nem is érinthette ; ellenben ennek csapásai minduntalan hangzottak. Tizszeri pihenéssel s miután a küzdés már három óranegyedig tartott, Hurst segédei belátva, hogy sikerre legkisebb kilátása sincs, felszólíták hagyna fel a küzdelemmel. Hurst azonban, bár alig látott már s vonásai minden emberi formából kivetkőztek, tántorogva ment neki Macenek , ki többé nem is ovatosan küzdött, hanem akkor és ott találta Hurstot, hol kedve tartá ; sőt végül Ölre fogta s földhöz vágta őt. Illy iszonyú zuhanásra Hercules is megadta volna magát, Hurst nem ; nem birta felfogni, hogy illy kis ember legyőzhesse ; újra feltápászkodott s megtámadta Macet. De most már csak egykét csapás kellett a küzdés bevégzésére ; segédei egy szögletben addig tartották Hurstot, míg ez kimerülten csaknem eszméletét veszté. — Mace egyetlen ütés nyomát sem viselve, megnyerte a „főhős övét." Ki e látványt a fönebbi leirás után borzasztónak képzeli, nem csalódik : semmiesetre sem is való az nőknek vagy ollyanoknak, kiket vér láttára ájulás környékez. De én ezeket bonczoló terembe vagy seborvosi műtét látására sem vezetném — s ki tagadná még is ez utóbbiak hasznát ? Ha az öklözés kárhoztatói az emberi természetet s az ebben rejlő hatalmaskodási hajlamot valaha el bírják törülni : akkor az oklözéssel szerezhető ellentállási vagy védelmi mód is fölöslegessé válik, de elébb nem. С s i s z à г f о g á s о k. ni. „Mire tartsam ezt a sárga heréltet ? öt éves, úgy jár hámban mint egy páva, de azért nyei'eg alatt is kitűnő s akár hölgyparipának való, mert kezes, nem ráz, nem botlik , xiem bokx-os ; xnondhatom jeles egy állat s mennyire én tudom , egészen hibátlan", — szólt az árverö egy rögtönzött kótyavetyéli több úr körében, kiknek egy része olcsó lóra szeretne szert tenni, más része olly kereskedő, kinek üzletében lóx*a van szüksége — s ezek is mint azok, folyvást adnak, vesznek, csex'élnek s x*endesen belevesztenek ; meiú a helyett, hogy ismert hitelű lókereskedötöl becsületes áron vennének jó lovat, mindig azt lesik, hol kaphassanak olcsó áron — s nxegcsalatnak, mit aztán szégyenből eltitkolnak s még haszonnal dicsekednek. Az itt öszszegyültek legnagyobb része azonban lócsiszár s ezeknek czinxborái, kik hamar megorrontják , ki itt a vevő s ki csupán néző. „Uraim, szíveskedjenek tehát valamit ajánlani e szép és mindenkép használható sáx-ga heréltért ! xnond az árverö, körültekintve a tömegen ; de nem jő felelet. A szegéxxy ló minden tagjában x-emegve áll az emelvény előtt; míg szemei, mellyek aggódva pislognak hátra, a mögötte álló csiszár kezében tartott ostor felé — duzzadoznak , mintha üregeikből kipattanni készülnének. „Jáx*tasd meg csak egy kicsit Jóska!" szól az árverö.