Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-07-20 / 20. szám

312 a neszt, mintha valaki lombokat vagy ágakat tördelne. Embereim feszült és örömteljes tekintéséből azonnal tudtam, hogy a gorilla ez. Fegyvereiket vizsgálták, nem hullott-e ki a lőpor a serpenyőből; én is megvizsgáltam a magamét — aztán ovatosan lopództunk előre. Az ágtördelés sajátságos nesze folyvást tartott. Legovatosabban s legcsekélyebb zajt kerülve mentünk előbbre. Végre a sürün át látni véltük az ágak és kisebb fák hajlását, mellyeket alkalmasint a gorilla vont le bogyószedés végett magához. Egyszerre, a mint még mászófélben voltunk : olly csend közepette, mellyben az erösebb lélekzés is hallható lett volna, az erdőt a gorilla borzasztó orditása töltptte be ; kis vártatva a bozót megcsörrent s gyorsan mozgott — és egy roppant hím gorilla állt előttünk. A bozótban még négykézláb járt, de a mint meglátott minket : felállott s kihivólag nézett reánk. Tizenhat lépésnyire lehetett tőlünk s e látványt azt hiszem soha sem fogom elfeledni. Majdnem egy öl magas volt s arczán lidércznyomáshoz hasonló sátáni kifejezés vigyorgott : így jelent meg az afrikai erdők fejedelme. Nem ijedt meg tőlünk ; ott állott s dob gyanánt verte mellét furkós ökleivel, miközben nagyokat ordított olly recsegő dörgéssel, mintha e hömpölygő hang nem is torkából, hanem hasából jönne. Szemei egyre szilajabban villogtak s a homloka fölötti szörbúb gyorsan járt alá s fel, míg ordítása közben a tátott száj éles fogsorai egészen láthatók lettek. S most valóban valamelly iszonyú álomlátásként tünt fel nekem, vagy olly fél ember félállat szörny gyanánt, minőnek haj dankori művészek a pokol lakóit festették. Mi állottunk s ő közeledett ; párt lépve ismét megállt és ordított, aztán ismét közelebb jött, míg végre már csak nyolcz lépésnyire volt tőlem. Es itt, ép mialatt dühösen öklözné mellét és ordítana, reá lőttünk. Egy bödüléssel ; mellyben az állati hang emberi nyögésszerüvel vegyült, hosszant arczára bukott — Teste néhány perczig rángatódzott, tagjait küzdve hánytavetette, aztán elmeredt — a halál bevégzé munkáját s én a roppant test megvizsgálásához fogtam. Kitűnt hogy öt láb nyolcz ujj magas s izomerőre a leghatalmasabbak egyike volt. Chaillu gorillakalandjainak egyike azonban gyászos véget ért. „Kis csapatunk tagjai — írja — szétváltak, hogy az erdő különböző részeiben cserkésszenek. Gambo és én együtt mentünk ; egy derék benszülött egyedül indúlt olly irányba, hol gorillát találni remélett; hárman másfelé mentek. Talán egy órával szétválásunk után, nem messzire tőlünk lövést hallottunk, mellyet kis vártatva más követett. Rögtön arrafelé indúltunk, elejtett gorillát remélve látni : midőn iszonyú ordítástól viszhangzott az erdő. Gambo rémülten ragadta meg karomat s mindketten legrosszabbat sejtve siettünk előre. Sejtelmeink valósúltak ; a szegény ficzkó, ki egyedül járt, saját vérében hevert, felhasított hasából belei lógtak ki. Mellette feküdt fegyvere, mellynek agya eltörve, csöve meghajtva s összelapítva volt; a gorillafogak nyomai ott voltak rajta. Én a sebek bekötéséhez fogtam s aztán kevés brandyt töltvén szájába, magához jött s nagynehezen elmondta, hogy véletlenül bukkant a gorillára s ez — egy nagy hím — bátran jött feléje. A néger jól czélba vette az állatot s tíz lépésnyiről lőtt reá, de alkalmasint az erdei homály miatt hibás volt szemmértéke s a golyó a gorillának csak oldalát sebzé meg. Ez rögtön mellét kezdé öklözni s kettőzött dühvel támadott. Futásról szó sem lehetett ; gyorsan újra tölteni kezdett tehát — s ép midőn már lövésre akárna fogni fegyverét, a gorilla kiütötte