Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-05-30 / 15. szám

% 234 Ер arra gondolák ; hogy illy nagy csapat, olly hatalmasan fölszerelve mint a miénk, akár ütközetbe is mehetne a midőn az első nyúl kelt. Valamennyien űzőbe vettük s kis, .sziklákkal gyéren elhintett dombnak tereltük, mellyen hiába keresett menedéket, mert a lyukakat arabjaink még jókor reggel betömték. Ezt észrevevén, minthogy már sarkában voltunk, hirtelen élesen megfordúlt s gyorsan, mint a puskagolyó, lovasaink mellett visszacsapott, a nélkül hogy agaraink sebes futásukban utána fordulhattak volna. Ezután néhányat még lódítván magán, meglapult. Vissza kelle fordulnunk s lassan haladva keresnünk öt. Többen egészen közelébe jutottak, sőt a lovak patái is érték, a nélkül, hogy felriasztották volna, míg végre egyikünk mégis felugratta s ismét a legszebben űzőbe vettük. Előre gyanítva, bogy újra visszaforduland, lovam futamát lassítván kissé hátramaradtam, hogy azon esetre, ha gyanúm igazolná magát, lovamat könnyebben használhassam s előrelátásom nem csalt, mert pár perez múlva a nyúl ismét visszafelé, tőlem jobbra futott le, míg a legtüzesebb lovasok az ellenkező irányba rohantak. — Most azonban elérkezettnek hivén a cselekvés idejét, utána eredtem magam s arab szokás szerint „ha, ha, haó!" kiáltásokkal hívtam társaimat, mindaddig, mig a sok sajátságos haó-zás végre hangos kaczajra indított önmagam felett. Csatlakozván velem a többiek, tágas körben folytattuk a hajtást s nyulunk már alig birván szuszszal, hol jobbra, hol balra tört ki, míg agaraink derekalták, billentették s szőrétől is kezdték fosztogatni. Pár haszontalan kitérése csak közelebb hozta a hallalit, a midőn arabjaink egyike olly hirtelen ugrott le lováról, bogy azt hittem a menykő sújtotta le — s elkapta a nyúlat ebeink elől, mellyek még csak itt-ott csípték ki bőrét. E hajtás közben olly vidékre értünk, hol a nyúlak igen ritkán zavartatván, nagy számban tartózkodnak. — Egy kis domb, mellynek déli oldala menedékes hajlású, állott előttünk s itt, mondák kísérőink, veendi kezdetét tulajdonképeni vadászatunk. . Alig hogy megindúltunk a dombnak, csakugyan is három nyúl kelt fel, mire egy pillanat alatt csapatunk három részre oszolván, három hajtás kezdődött egyszerre. De a mint a három csapat forgószélkint rohant előre a homokos talajon, mindig új meg új nyúlak ugrottak fel, néha még a lovak lábai alatt is, mi a csapatoknak szüntelen újabb szakadásait okozta. Valóságos vad zűrzavar volt ez, mellyben mintha túlvilági lények láthatlan áldozataikat kergették volna. Nyúlam után száguldva, láttam hogy többen készülnek megújítására azon jelenetnek, mellyen már az első hajtás alatt olly nagyon csodálkoztam. Sokan lovasaink közül, mintha meg lettek volna varázsolva, olly gyorsan ugrottak le lovaikról s ragadták el agaraink elöl a zsákmányt. Az elfogott nyúlak száma gyorsan szaporodott s azt azon csapatnak, mellyhez én szegődtem vala, zsákmányai szintén növelték. A vén ravasz tapsifüles, melly ezelőtt kétszer rászedett fogásaival, szintén nem kerülte ki vesztét. Egy, hozzánk közel járó csapatban ezalatt sajátságos eset adta elő magát. Az