Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-05-30 / 15. szám

233 borzadály nem futná végig néha tagjait, ha hallaná a szélbe morgott őszinte kívánalmakat , mellyek a keresztyének javára mondatnak. 1860. év tavaszán öt vagy hat barátommal elhatároztuk, hogy elmegyünk SidiKalifába, mi, minthogy e hely lakásomtól mintegy 55 mértföldnyire, a kis Sahara közepén van, nem volt csekély vállalat. Bár az arabok ábrándszerü játékait rég ismertük, ez úttal nem ezek vonzottak, hanem csupán az agarászat kedveért jöttünk a sivatagra s hogy a tavakat és lápokat, mellyek a sidi-kalifai sír körül minden oldalon elterülnek , fegyverrel is bebarangoljuk. E tavakat számtalan vízi szárnyas lakja s köztök a veres flamingótól a szárcsáig e vadnak minden neme faja fellelhető. Indulásunk, örömmel tölt szívvel s jól ellátott pinczetokkal, egy szép reggel történt. Messze kitérnék a vadászat teréről, ha leakarnám mindazt írni, mi utazásunk első napjaiban történt s úgy hiszem, jobb lesz, ha hallgatva haladok végig az első 25 mértföldön s előadásomat Dagában megérkezésünknél kezdem, melly várda a t e 11-i hegységek között, az angade-i sivatag kapujánál fekszik. Itt, a mellett hogy élelmi szerekkel újra el kellett magunkat látnunk, még egy más fontosabb teendők is vala : ugyanis a helybeli bureau arabe főnökében kelle tervünk kivitele iránt némi érdeket ébresztenünk. E tiszt, kit én már rég óta ismerék, a legszívesebb örömmel nyújtott segédkezet, sőt minden várakozásunkat felülmúlva, első agarászatunknál, mellyel saharai útunkat valánk megkezdendők, egy szomszéd arab törzs lovasaival kísérőnkül is ajánlkozott. A meghatározott napon hajnal hasadtával rögtönzött agarászatunkra mindnyájan készen állottunk ; bár mintegy 10 mértföldnyi kiterjedésű erdővel sürün benőtt hegység, itt ott mély szakadásokkal választott el a kitűzött találkozótól. Lovaink azonban nem ismertek sem akadályt sem nehézséget s gyors menetök két óra alatt az erdőség szélére szállított, hol a sivatag kezdetét veszi. Sátraink, mellyeket még a megelőző napon feszíttettünk ki, már messziről úgy tűntek fel, mint apró fehér pontocskák a mérbetlen síkon. A begyeket s erdőket elhagyva, az élettelen síkságra értünk, hol a tekintet csak a láthatáron akad fenn. A halfa a szellő enyhe ringatása alatt mint a tenger hullámzott, mellynek tiszta legét a kakukfü átható illata helyettesíté. Ez volt tehát a hely, hol lovaglási s vadászati jártasságunkat valánk tanúsítandók. Mindenek előtt Sidi-Chaibot kelle elérnünk, hol pihent lovak vártak reánk. Nemsokára megérkezvén, kis vártatva ismét nyeregbe ültünk s úgy minmagunk, valamint ebeink s lovaink nyugtalanúl vártuk a vadászat kezdetét. Csapatunk hosszú homlokot képezve, délkelet felé vette útját. Előcsatárjaink — ha szabad őket így neveznem, gyalog s kopjákkal ellátva ugyanazon irányban előttünk haladtak, míg az agarak kíváncsian szökelltek uraik körül.