Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-05-10 / 13. szám

203 a nagy kerített vadasterek egész a jelen századig, de itt olly dús vadállománnyal, melly a megelőző századok nagyszerűsége mögött semmivel sem maradt hátra. A vadasterekkel a kerített vadasterek száma is csökkent, mert a sok pénz és munka, melly ezek fenntartására fordíttatott, az eredménynyel igen kedvezőtlen arányban álla ; s ez utóbbiakkal a vezeték ebek is, mellyek ezelőtt a vadászatnak úgy szólván legfőbb tényezői voltak, elveszték értéköket. A vadászok, kik eddig az erdészettel csak mint melléktárgygyal foglalkozhattak, most már egész gondjukat e felé fordították s a vadászat, eddig a fejedelmek kizárólagos szabadalma, most az erdészettel egyesülten haladott. Mind ennek az lön következménye, hogy most már a vadászat kevésbé költséges s egyes vadásznak is lehetséges módjai — a les-, cserkészet, nyomozás és hajtás jöttek gyakorlatba s így a lőfegyver használata tágabb tért nyervén, az mindinkább terjedni kezdett. (Folytatása következik.) Az erdészeti magyar műszótár ügyében. Múlt év végével látván, hogy a magyar erdészeti-egylet még 1857-ben általam indítványozott és Unghvárt tartott gyűlése által el is fogadott erdészeti magyarmüszótár szerkesztése tárgyában nem mozog, bátor voltam , ezen a magyar erdészeti irodalomra nézve olly fontos ügyet nyilvános úton ismét megpendíteni, és a Vasárnapi Újság szerkesztősége olly szíves is volt, az én rövid felszólításomat becses lapja 7-dik számába felvenni. Mint reménylettem, szerény felszólításom viszhangra is talált s örömmel tapasztaltam, hogy noha csak egyesek is, áthatva az erdészeti magyar-müszótár szükségétől, csendességben, de annál nagyobb szorgalommal működtek s működnek e téren, jól tudván azt, hogy csak ezen az úton számíthatunk magyar erdészeti irodalomra is. Örömmel fogom tehát ismét tollamat kezembe, hogy eszmecsere útján a műszótár mentül előbbi elkészítését elősegítsük, mert tagadhatlan, hogy szép erdőségekkel bővelkedő magyar hazánknak épen erdészeti magyar szakirodalma nincsen ; nincsen pedig azért, mert müszótárunk nem létezvén , a legügyesebb s szakképzett magyar erdészek sem mertek még csak jeles német erdészeti könyvek fordításához is fogni, tartván attól, hogy műszavak hiánya miatt ebbeli fáradozásuk haszonnélküli leend. Elmaradtunk, de nagyon is elkéstünk e téren; nincsen azonban olly hiba, melly helyrehozható ne volna ; vállvetve és kezet fogva pótolhatjuk még e nagy hiányt, ha erélyesen hozzálátunk, mint már egyesek hozzá is láttak, kiknek szerénységük nem engedte meg, hogy becses nevüket említsem. Dicséretünkre azonban nem válhatik, hogy az elmúlt sanyarú 12 év alatt, a midőn az irodalomnak minden ága megfeszített erővel a reánk erőszakolt német elemet ellensúlyozni igyekezett, épen csak mi maradtunk el az erdészeti téren és épen ezért mentül elébb jóvá kell tennünk elkövetett hibánkat. Ugybarátaim által figyelmeztetve, a „Vadász- és Versenylapra" illetőleg az abban foglalt erdészeti magyar irodalom ügyére vonatkozó czikkekre , jelenleg e be-