Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-04-30 / 12. szám

185 szatot kimerítőleg adja elő ; továbbá : Harduin, Seigneur de Fontaine-Guéri-től : Trésor de Vénerie. A 13-dik s 14-dik században a vadászirodalom majdnem kizárólag költeményekből állott, mellyekben a költők, a hajtóvadászatot és solymászatot, valamint az ebek és sólymok fölnevelését és idomítását, a vadászat akkori magas kifejlettségének megfelelő részletességgel előadták, megénekelték. E müvek a vadászatkedvelő fejedelmek s főnemesek buzdítására s nem ritkán ezek közreműködésével készültek ; czéljuk pedig a vadászat élveinek biztosítása s növelése volt. — Mindenesetre utánzásai ezek is a rómaiak költeményeinek, a mint hogy a középkor irodalma, kevés kivétellel, a római és görög irodalom kifolyása- s magzatjaként tekinthető. A hálók s leplekkeli vadászatról, bár ez Németországban már Nagy Károly ideje előtt szokásban volt, a középkorból nincsenek adataink ; valószínűleg, mert a francziák, az akkori vadászirodalom egyedüli képviselői, a vadászatnak ezen nemei iránt soha sem viseltettek rokonszenvvel. A fennemlített irodalmi korszaknak mintegy utóhangjai még a következő, 16-ik századbeli munkák : „La Chasse royal" : IX. Lajos franczia király költeménye ; az angoulemei püspöknek egy müve : „Chasse du Dieux d'Amour" (váljon ez nem e szelídebb vadak utáni hajtásokat tárgyal ?) czím alatt ; Le libre de la Chasse du grand Sénéchal de Normandie" és J. de Fouilloux „Vadászkönyve." A 16-ik század vége felé kezdtek németországi vadászok is az irodalom ezen ágával foglalkozni s 1582-ben megjelent T. Heller és S. Feierabend : „Neues Jagd und Waidwerkbuch" czímü munkájok, vagyis alapos leírása a vadászatok kezdetének , a vadász teendőinek ; miképen kellessék a kutyát mindenféle vadra betanítani; továbbá szól e mü a szarvasról, vadkanról, róka-, nyúl-, borz-, medve-, zerge- s farkasról. — 1597-ben jelent meg ismét "egy munka : „Jägerhörnlein" czím alatt, melly rövid jelentés a vadászat akkori állapotáról s az előbbivel együtt utánzása a német fordításban is megjelent Touilloux Vadászkönyvének s nagy részben ebből vett kivonatokból összehordott férczmü. A 16-ik század közepe táján, az Andelotte tábornagy által nagyon tökéletesített lőfegyver a vadászatra is alkalmassabbá válván : e körülmény a hajtóvadászatot és solymászatot mindinkább kizárta s ennek tulajdonítható az is, hogy az eddigi csupán Francziaországban folytatott vadászirodalom inkább Németországban lionosúlt meg s most már Francziaország lön az, melly e tekintetben alig tudott valami ügyelemre méltót előmutatni. Kétségkívül sok idő folyt le míg a lőfegyver használata Németországban is elterjedt. Németország legrégibb vadászkönyveinek egyikében, (B. Bremer : Fürstliche Jägerburg) melly arról szól, mikép kezelik a keresztyén hatalmasságok főerdészi- és igazság-kiszolgáltatási jogaikat; mikép gyakorolják a vadászatot minden kihágás nélkül , csupán mulatságukra s az ifjú nemesek és udvaronczok mikép alkalmazzák a vadászat különféle nemeit s élnek a vadászok saját nyelvével ; hogy különböztetik meg a szarvasok s egyéb vadak csapáit ; hogy járnak el igazán vadászosan a vadak elejtése és kizsigerelése körül stb.; e régi vadászkönyvben, mondom, melly Hamburg-