Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-04-30 / 12. szám

184 és nagyot aludtam — s midőn ebédhez keltem fel, az asztalnál több jó barát örvendett a sikeren, mellynek eredményét megtekinteni jöttenek. В —jó hírekkel tért vissza a Koondahról ; látott két falka vadkecskét egy — a síkra tekintő s magánálló bérez gerinczén, de nem követhette, mert az idő borús volt s ekkor veszedelmes kaland a meredélyek fölötti járáskelés. Mi azonban elhatároztuk a kísérletet s embereinket sátrakkal és egyéb szükséges készülékkel előre küldtük. * (Folytatása alkalmilag.) A vadászirodalom. A legrégibb vadászirat Xenophontól (f 360. K. e.) származik, ama nagyhírű történetírótól, ki a 10,000 görögnek történelmileg olly nevezetes visszavonulását Felső-Ázsiából vezérelte. — Ez irat tulajdonképen védbeszéd a vadászat mellett s azt a keletkező elpuhulás s az akkori sophisták erkölcstelenítö tanai ellenében, mint az iíjúságot képző és testileg fejlesztő foglalkodást tárgyalja. — Leírja a vadászat akkor szokásos nemeit rőtvadra, vaddisznókra, nyúlakra, mik részint hajtó vadászatokból különféle fajú kutyákkal, mellyeknek fölnevelésére s idomítására szintén útmutatást ad ; részint hálók használásából s a nagyobb vadaknál vermek ásásából állottak. — 9 Atalán véve az egész mü a szakértelem bélyegét viseli ; de igen sok olly curiosumot is tartalmaz, melly tanúsítja, hogy ama bizonyos vadász-sajátság már igen régóta létezik. — így példaúl azt állítja, hogy a vadkan lehellete olly tüzes, miszerint ez, ha valami eb felé vág s azt agyara nem is éri, szőrét perzseli meg. A most elejtett vadkan agyarára hintett hajszálak pedig, mintha tüzes vason feküdnének, összegöndörödnek. A rómaiak a vadászatot illetőleg kevés érdekest hagytak reánk s Gratius, Oppian és Nemesian pár költeménye, mellyek leginkább az ebekkeli vadászatról szólanak, valamint a kevés, mit Horácz hagyott hátra, eléggé tanúsítják, hogy ezeknél a vadászat ügye, arányban a kifejlettség ama pontjához, mellyen az Xenophon idejében Görögországban állott, a legkisebb haladást sem tevé. Az Itáliától északnak fekvő országokbani vadászat ekkori állapotáról Caesar, Plinius és Tacitus jegyeztek fel némellyeket. Ezenkívül az ötödik és hatodik század törvénykönyvei szolgálnak e tekintetben némi — de csak igen fösvény kútforrásúl. Önálló, egyedül a vadászatról szóló iratok csak a 13-dik században merültek fel. — Ezeknek sorát II. Frigyes császárnak egy müve a sólymászatról ; egy tan költemény Sz. Lajos idejéből, „Le Dit de la Chasse du cerf" czím alatt s egy, Országtalan János király parancsára s mint állítják közreműködése mellett, Gasse de la Bigne által szerkesztett, vadászmulatságokat tárgyaló, „Roman des Déduits" czímü költemény nyitja meg. — Ezeket követte a 14-dik században : Le Miroir de Phébus des déduits de la Chasse, des bestes sauvages et des oiseaux de praie , par Gaston Phébus de Foix, Seigneur de Béarn" költemény, melly a hajtóvadászatot és sólymá-