Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-04-20 / 11. szám

174 Ugy látszik, mintha magam is azt akarnám kihozni a dologból, hogy szegények lévén, csatlakozzunk hát a gazdagokhoz s majd talán könnyebben fogunk megélhetni. — Azonban a dolog épen megfordítva áll ! Mert miután a birodalom számos erdészeti egyleteinek egyike sem kiván tagjaitól évenkint 3 ffcnál többet ; s miután ezen három forintért a legtöbb esetben az egyesületi folyóiratot is megkapja, melly az általam is felhozott igényeknek többnyire megfelel ; miután még az országban fenálló , olly csekély pártolásban részesült német erdészeti egylet is tarthatja magát az említett három forint mellett, úgy egész biztossággal mondhatjuk, hogy a megalkotandó, nagyobb pártolásra számító, önálló magyar egyesület tagjai évdíjának nem keilend 5 ftnál nagyobbnak lennie, hogy az egylet fent kitett feladatának minden irányban megfelelhessen. — Ha ellenben a gazdasági egyesülethez csatlakoznánk, a mellett külön szaklapot is kivánván életbe léptetni , úgy az egyes tagnak e czélra évenkint 15 vagy 20 pengő ftot kellene áldoznia s akkor az erdészeti értelmiséghez tartozó tagok nagy része, — bárha készséggel, örömmel járult volna 5 fttal a közös czélhoz, —- 15—20 ft elöl vérző szivvel fogna alighanem visszavonulni ; sokkal szegényebb lévén, mintsem hogy illy áldozatot az évek hosszabb során át megbirhasson; s így az egylet dolgozó tagjainak nagy részétől megfosztatnék. Az én nézetem szerint tehát inkább felelhetünk meg a fentkitüzött czélnak, ha önálló erdészeti magyar egyesületet alkotunk, mint ha a tisztelt gazdasági egylethez csatlakoznánk. E véleményem kimondására azon becsületes szándék késztetett, többeket is hasonló eljárásra birhatni. A czélra nézve úgy tudom, valamennyien tisztában és ugyan azon nézetben vagyunk ; — vitassuk meg tehát az eszközöket , hogy a két oda vezető út közt a biztosabbat választhassuk ! Bármellyiknek követésére is szánjuk azonban magunkat, azt hiszem, hogy a mostani német egylet idegen országbeli tagjainak is azon tiszteletre méltó és sokoldalú őszinte becsüléssel találkozott része, melly nem azért telepedett le köztünk, hogy a német vagyis tulajdonkép magyarfaló missiónak apostola legyen , mint inkább azért, hogy új hazát keresve és találva, e hon örömében , bújában buzgó polgárkép velünk megosztozzék : — hiszem hogy az indigenák ezen tisztességes része is szaporítni fogja sorainkat. Arról pedig meg vagyok győződve, hogy a magyarországi német erdészegylet tagjai között de még egy magyar sincs, a kinek szive mélyébe ne volna lángoló betűkkel írva, hogy a magyar erdészet mielébbi megalkotása reánk nézve szigorúan kötelező becsület dolga ; hogy az — életünk főfeladatai közé tartozik. Meg vagyok győződve, hogy egy sincs köztünk, a kit nem rettentene azon gyalázat, melly az utókor igazságos Ítéletében még sírjaink nyugalmát is háborítaná, ha a mi közönyünk volna az oka, hogy e szent kötély teljesítlen, e magasztos feladat megoldatlan maradt. Föl tehát ! nyilatkozzunk, és addig is Isten velünk ! Divald Adolf,