Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-04-20 / 11. szám
173 Magyarországnak, természetesen ide értve Erdélyt is, erdészeti érdekeit kellően képviselhetendi. Hogy már most ezen egyesület feladatának méltón megfelelhessen, szükséges, hogy annak tagjai az erdészeti viszonyok különféleségét a hely színén tanulmányozzák , mert csak így lesznek képesek szakbeli ismereteiket és tapasztalataikat az erdőbirtokosok részére gyümölcsözővé tenni. Ezen egyletnek tehát szükségkép vándoregyletnek kell lenni, melly évenként az ország más-más vidékeit keresi fel, más-más viszonyokkal ismerkedik ; hol az egyes tag magával hozott tapasztalatait az ujonan szerzettekkel gyarapítja s másokkali tanácskozás közben ismereteit bőviti, balvéleményeit lerázza ; míg az egyesület mint ollyan a tanácskozmányok és vizsgálódások eredményeit közlönye által ez érdekelt közönség elébe terjeszti. — Illy vándor egylet, mellőzve , hogy az egyes tagokra nézve a kölcsönös ismerkedés, az új emberek, új vidékek látása mennyire hasznos, üditő és kellemes, a nagy közönségbe is bele csepegteti ismereteinek egy részét, érdeket ébreszt benne az ügy iránt, megszeretteti vele azt, pártolókat szerez neki stb. — Mi tehát ezen vándorgyűlésekről nem szeretnénk , nem tudnánk lemondani. Ezek mellett azonban külön ügyvivöséggel kell az erdészeti egyletnek birnia, mellynek költségeit tehát csatlakozás esetében a gazdasági egylet tartoznék fedezni. Azt is fel kell még említenem, hogy a gazdasági egyesület tagjai évenkinti tiz forintért csak is az egyesület évkönyvét kapják meg ; ezen évkönyv azonban az erdészeti érdekeknek csak úgy felelhetne meg, ha tekintettel lenne mindazon igényekre , mellyek a fentebbi előleges terv 2-dik pontjában elősorolvák, és ha e mellett legalább is évnegyedenkénti füzetekben jelennék meg. E szerint pedig ez évkönyvnek az erdészetet illető részére nézve a gazdasági egyletnek külön szerkesztőt kellene tartania és fizetnie. Igaz ugyan, hogy a mezei-gazdák ez évkönyvvel beérhetik, mert azonkívül még több önálló szaklappal is birnak, és az is igaz, hogy az erdészek is bírhatnának külön szaklappal, ha az erdészek és a mezei-gazdák közt nem léteznék bizonyos tekintetben igen nagy különbség. Méltóztassék csak a vagyonos földbirtokosok és a szegényebb gazdászati értelmiségek , meg ismét a nagyobb erdőbirtokosok és a szegény erdészek számait arányosítni s a talány meg lesz fejtve. Ehhez járul még az is, hogy Magyarországon jelenleg a legcsekélyebb számú erdő tekinthető jövedelmezőnek; sőt hogy sok ollyan van, melly a fenálló adóviszonyok mellett, birtokosára nézve valódi istencsapásának mondható ; hogy tehát úgysem túlszámú erdőbirtokosaink nagy része nem nagy kedvvel áldozand olly egyesületek czéljaira, mellyek ugyan kecsegtetnek a jelenre nézve is becsülettel, dicsőséggel, de kézzel fogható anyagi haszonnal csak a jövőre nézve ; miglen a gazdasági egyesület gyakori esetben elég szerencsés, tevékenységének aranyoldalát tüstént kifordíthatni. A magyar erdészet érdekeinek szellemi úttörői számra nézve szükségkép nagyrészt csak a szegényebb sorsú erdészekből fognak állani, a mi a birtokosok hő pártolása mellett sem volna elkerülhető, miután ők eddig az illető szakértelmiségnek majdnem kizárólagos képviselői,