Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-04-10 / 10. szám

151 Ezen eljárást az erdészeti egylet bokros érdemeül tulajdonította magának ; én azonban csak keserű iróniát láttam benne. Mert kimondva az igazat, nem is volt ez egyéb , mint egy kis, bár nem igen fényes sikerű, a magyar erdőbirtokosok erszényeire alapított nyerészkedési kisérlet. Es én azt hiszem, hogy e nézetemmel még leginkább hizelgek az egyletnek ; mert az ő, a magyar erdőmívelést előmozdítni óhajtó czélja tagadhatlanúl jó volt, és hogy mhiket a maga módja szerint, t. i. németül akart boldogítni : azon csakugyan nem csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy az egylet tagjai közül számosan , az ügyvivő és vezérlő tagok pedig majdnem kivétel nélkül, német ajkú idegenek voltak. Én legalább részemrül nem veszem rosz néven, hogy ezen urak, miután e hon benszülött vadjait minden áron civilizálni akarták, az ezen műtéthez szükséges aranyat , mint ezt a míveltek más vad nemzeteknél is szokták, tarka szinü üveggyöngyért akarták beváltani. Különben is pedig az idő szelleme kicsinyben csak olly kevéssé tagadja meg magát mint nagyban ! Azt mondják, hogy a mit óhajtunk, azt remélni is hajlandók vagyunk s miután azon senki sem kétkedik, hogy bizonyos részről nagyon is óhajtották, hogy az ország újabb nemzedéke csupa németekből álljon, kik apáik vadildényeit és durva nyelvét megtagadva, a barbarság ez utolsó szennyétől mi elébb megtisztulni buzgólkodjanak ; miután ezt az erdészeti egylet nagy része is óhajtotta, mi csoda van benne, hogy utoljára maga is elhitte, hogy ez országban nincsen ember, kinek a magyar erdészeti irodalom és a magyar erdészet megalkotása csak egyetlen egy álmatlan órájába kerülne ; ha elhitte, hogy erdőbirtokosaink tökéletes megnyugvással látandják az erdőgazdaságot ezentúl is idegen kezekre bizva mindaddig, míg csekély magunk saját honunkban idegenekké válván, e gazdaság malasztjaiban részesülhetendnénk. Legalább 1853-tól egész 1857. végéig az egyletnek azt kelle hinnie; miután ez idő alatt az, de még egy betűt sem beszélt vagy írt, a melly a magyar nemzetiség érdekeit de csak legtávolabbról is érintette volna. 1857-ben az erdészegylet e nézetei azonban, habár rövidre is — megváltoztak; az egyletnek ismét pénzre volt szüksége! A fentirt évben az egylet több alsóbbrendű erdészeti tanoda alapításán törte a fejét, hogy azokban fiaink számára az elnémetesedés egy új temploma nyiljék meg. E czél kivitelére azonban az egyletnek nem lévén pénze, megemlékezett a gazdag magyar erdőbirtokosokról, kikről tudta, hogy csak nagylelkűségükre kell hivatkozni , és azok tüstént készek, vagyonuk egy részét közhasznú czélokra feláldozni. Ugy látszik azonban, az egyletnek az is tudomására esett, hogy ezen urak nemzetiségük nádparipájáról mindeddig sem szállottak le ; hogy világpolgári álláspontra még eddig sem tudtak felvergődni; az-az elnémetesedni. Ez okból tehát ismét a konczvetés ártatlan eszközéhez folyamodtak, beiktatván az illető kérvénybe, hogy : „Tannyelvül mindaddig a németet kell megjelölni, míg az erdészeti magyar irodalom annyira ki lesz fejtve, hogy az előadások azon sikeresen tartathassanak. — A magyar erdészeti egyesület kötelességének ismerendi, e szükségletnek, mielébb megfelelni."