Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-03-10 / 7. szám

104 ban a vidrák is gazdálkodnak s szinte kétségessé teszik a helybeli kisebb halászatok sikerét, a nélkül, hogy valaki által háborgattatnának. Az alföld minden jellegével biró ezen nagy sík kellő közepén , hol több négyszög mértföldnyi térközön a legkövérebb búza- s repczeföldek több ezer holdas tagjai közvetlenül érintkeznek, nagyobb csapatokban tartózkodik a túzok, a tulajdonképeni alföld lakója is. A tojók többfelé oszolva, különösen a geleji, nagymihályi, igriczi, papi és bikki nagyobb határokban költenek. — A himek pedig azalatt az itt elszórt számos halmon s ép azokon a kis dombokon örködnek, mik a tatárjáráskor itt fölkonczolt ötvenezer magyar s ugyannyi tatár tetemeiből alakúltak. Azt tartom, hogy IV. Béla királyunk nem volt vadászember, mert ha balszárnyával egész a Bikk alá „horgolt" volna, — valamint egy jól rendezett haj tó vadászatkor a vonalnak két széleit leginkább jól elállni szokás — s nem hagy ta volna seregét, Hej ő-Keresztúr és Sajó-Szöged közt mint a juhnyájat egy rakáson: Batu kán nem kerülhetett volna jobbszárnyával előre s a magyar hadat nem vághatta volna el a Bikktől, mi által azt a menekülhetés reményétől is megfosztá. Hijában — a vak véletlen népek s egyes emberek életében rettenetes szerepet játszik. S hajói meggondoljuk, nem füződik-e minden vadászatunk s kedvtöltésünk sikerébe a véletlen események egész lánczolata ? — A túzok- és vizi vadászat köréből, mellynek épen ezen síkok voltak színhelyei, két eseményt kell feljegyeznem, melly elég szokatlan és tanúlságos, hogy azokat itt tudomásul vegyük. Egy úri ember, kk nek nevére fájdalom tisztán nem emlékezem, bár az eseményt valónak állíthatom — mindenkép túzokot akart lőni s több izbeli kísérlet után meg is szárnyalt egy vén hímet, melly tört szárnyával mindjárt leült. A mint azonban vadászunk zsákmányához nyúlni akarna, ez mérgesen vagdalt feléje s a másik ép szárnya segélyével sebten futni kezdett. — Vadászunk szinte kifáradt a hajtásban, míg utoljára sikerült neki a mindig körben forgó túzoknak útját szegni s azt szemközt megállítani. Tán fegyverével épen fejére akart ütni, midőn a sebhedt túzok olly dühösen rohant üldözőjének, hogy ez néhány lépést hátrálni lön kénytelen s egy vakandoktúrásban megbotolván hanyatt esett. A túzok azon perczben rajta termett, s hevenyében erős csőrével olly dühösen vagdalta mellét és gyomrát, hogy meglepett vadászunk alig tudta magát hamarjában a váratlan megrohanás ellen védni. Végre markába ejté a túzok nyakát s a szokatlan tusának csakhamar vége szakadt ugyan, de vadászunk ez eset után ágyban fekvő beteggé lett, mellében nagy fájdalmat érzett s szűnni nem akaró köhécselés közt — egy év múlva meghalt. A másik eseménynek szemtanúja valék. Az 1859-ki év nagyhetében a parasztbikki tanyáról heten indúltunk ki, hogy a Hejőnek itteni folyásai s nádasai körül vadruczára és szalonkára vadásszunk. — A Tarján y ból ide vezető útról épen kissé oldalt tértünk, a társaság egy nádas felé tartott s én attól lőfegyveremet töltve kissé elmaradtam. — Nem is figyeltünk a két tehénre s egy bikára, mellyet velünk majdnem szemközt az úton két paraszt hajtott s alig vettük észre hogy a bika szemügyre vévén minket, meg-megállott s hajtói által hangosan „Piktor"-nak szólíttatván, a továbbmenésre híjába nógattaték. — Piktor ugyanis magasra tartott fővel egyszerre határozott léptekkel megindúlt, nem az úton, hanem a társaság felé s ehhez közel kihi-