Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-05-10 / 13. szám

205 vizben van s nem engedelmeskedik — mit pedig a vadásznak elnézni nem szabad — a vadász nem képes őt megfenyíteni, nem képes a parancsoltat végrehajtatni, melly körülményre a kutya mindig kész visszaemlékezni s ha alkalom nyilik, újra megkísérti az államcsint. A Sz-val volt hires Plucí sem volt soha ezelőtt vizben, képzelhető tehát, bogy I. felhívása, elve s meggyőződése ellenében milly fájdalmat, mérget, dühöt idézett fel a különben is heves természetű Sz.kedélyében A parancsszóra Pluci hévvel ugrott a vízbe; a kéz utáni mutatás szerint s a : „weiter" szavakra beért a szárcsához, azt felvette s ki is liozta. A mint Pluci kiért a partra, Sz. megölelte, megcsókolta, azután I-lioz fordúlt mondván : „Tudd meg, ez a kutya soha sem volt vízben nem is lesz ; mert ha itt látnálak a vizben fuldokolni s tudnám, hogy e kutya életedet menthetné meg " — nem végezte be az indulat szavait. Ez alkalommal nem győzte felhevült szenvedélyében magasztalni a Szabolcsban lakó vadászok szerencsés helyzetét. „Boldogok vagytok, úgymond, mert csak az udvarra kell kiállnotok s reggeltől esteiig egy folytábau lehetitek a varjút, mi náluok Zemplénben nem gyakorolható." E kacsázást követő tavaszon, G. K. meglátogatá R n Sz.-t. A látogatás a fürjészés időszakára volt kitűzve, de valami akadály miatt G. K. pár héttel később ért fel Sz.-hoz. Találkozásuknál mondja Sz. „Későn jöttél pajtás, már csak 50 fürj van a határban." — A fürjek e meghatározott száma G. K. figyelmét ekkor kikerülé, de másnap a fűrjészeten világos lett e nyilatkozat. Ugyanis, a mint G. K. meglőtte az első fürjet, Sz. kezébe vévén s megnézvén azt : „ezparnói fürj" mondá. A vadászat tovább folyt s az ismét esett fürjekre megjegyzé Sz.: „Ez dubinai ez meg morvái." — Mit beszélsz te Jóska mindig ezekről a fürjekről? — „Azt, liogy mig te késtél feljöveteleddel, én azon vettem észre magamat, hogy már egy fürj sincs a határbau, mert mind kilőttem; bogy azonban még is vadászhassál. Dubinán, Parnón s Morván hálóval fogtam 50 fürjet; egyiknek jobb, másiknak bal vezértollát téptem ki, a harmadik osztályét pedig egészen meghagytam, aztán valamennyit eleresztém itt ezen a réten; s innen tudom, liogy mellyik fürj hova való. Midőn Pluciját a mezőn gyakorlá, palczával ment ki, vadásza hozván fegyvert csak. Pluci áll, fürj kel, szól a fegyver : a fürj nem esik le. Reámentek az elrepült fürjre a vadász ismét hibázza. Sz. még mindig nem szól. Harmadszor is elhibázza a fürjet : Sz. csak ennyit mond, átadván a pálczát cserébe a fegyverért : „Nézz és tanúlj." Csak hamar felreppen a fürj, Sz. lő s hibáz. Viszszaveszi ekkor pálczáját s midőn a fegyvert nyújtaná, azt mondja : „Ezt meg ne tanúid!" míg élt, bárminő nagy hibázásokat látott, soha többé senkinek sem mondá , hogy lehetett ezt vagy azt elhibázni. Erdei szalonkázás alkalmával egyik vendége esteli húzáson szalonkát lött

; mellynek lebukását többen is látták. Sz. küldi a Píucit, hogy hozza elő az esett szalonkát. A kutya azon a helyen, hova a szalonkának esnie kellett, nem talál semmit. „Elment, el kellett rnenuie, meri kutyám nem csal." — A több személyből álló társaság honn is erősen és komolyan vitatá a szalonka leesését, állítván, hogy öszszetörni látták s haliák a falevelen is bukását. Sz-ból ez este szót nem lehetett kicsalni, annyira bántá, hogy kutyájában kétségeskednek. Hajnalban nyugtalan