Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-02-10 / 4. szám

56 Csodálkozva tekintettek reám barátim s azt gondolák : hogy egy felhajtásra a félkupa szilvaszeszt, talán hogy őket rászedjem, mind elnyeltem ; mihez mindenesetre nem megvetendő jártasság kellett volna. „Vagy talán rajta volt a dugasz midőn a kulacsot szájához tevé", szóla végre az egyik. „Dehogy' felele az, kire e vita tárgya bízva vala: „hisz azt magam fordítám le s most is kezemben vau. Egyébiránt" — folytatá „tudom már mi oka hogy kulacsunk tartalmát nem tudjuk előcsalni; az t. i. hogy a szilvaszesz befagyott. S valóban úgy is volt; olly hideg volt ez éj : hogy a madarak a fákról hullottak alá összefagyva álmukban. Töltővesszővel végre a kulacsban alakult vékony jégkérget áttörttik s annak tartalmával kissé magunkat felvidítván, haza tértünk azon reményben : hogy a másnap megkezdendő olábországi vadászat, a mainak eredménytelenségét helyre pótolandja. Az életrevaló emberben, ha valamit megkezd s az neki az első kisérletnél nem sikerül: mindig több meg több inger támad annak ujabb megkísérlésére; s minél több akadály gördül a kivitel elé, az érdekben előtte annál többet nyer. A tunya, ha az első kísérlet nem sikerül, kedvét veszti s mindennel felhágy; a túlheves pedig a kezdet nehézségeiben mindig arról győződik meg : hogy olly valamibe kapott, minek kivitele lehetlen. Kis vadásztársaságunkban ez első kísérlet sikertelensége s a kudarcz melylyet én vallottam, még jobban felszitá a szenvedélyt; s már hétfőn 6 órakor reggel, tehát még teljes setétségben, gyékényfedett kocsink a temesi határvámfelé vezető országúton robogott. Utunk, mint az illyféle utak mind, víg társalgásban, élezek és tréfák között kellemesen, és hamar lefolyt; s ha az alsó és felső temesi vámoknál útleveleinket elő nem kérik : észre se vettük volna, hogy már Oláhországban vagyunk. A felső temesi vámnál elvonuló határon átlépvén : először hagytam el éltemben az ausztriai birodalom területét s szinte nehezemre esett hazám regényes testvérének Erdélynek bérczei közül, a sok tekintetben vad és elhanyagolt Románia egyhangú sikságán végig tekinteni. Ez átlátbatlan rónaságot, tág messze terülő hólepel födte, mintha a természet téli álmában elkábultál), magát ebbe burkolná; vagy mintha az ég teritette volna gondosan az elalélt s tavasszal újra ébredő földre e szemfödelet : melly alatt a mult év virágai elporhadnak, hogy azok helyét kikeletkor az új sarjadék díszíthesseImitt amott egyes falvakat lehetett látni, de nem messzire csillogó templomtornyokkal és kastélyokkal, hanem alacsony, deszkákból összeszegelt, vagy vastag vesszőkből font magas szalmatetejü házakkal; mellyek közül a kukoriczagóréhoz hasonló templom, galamdúcz idomú tornyával, szinte szégyenkedve kacsingat elő. Az alig tányérnagyságu ablakok, mellyek még sok helyütt bólyaggal bevonvák s a vékony léczekből összeillesztett kémény sajátságos külszint kölcsönöznek az illy háznak, mellynek állása többnyire ferde ; s mintha minden perezben elakarnának dűlni e