Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-12-10 / 34. szám

542 amellett, hogy nem hallottam csalogatóját, mert ez évben a szarvasok átalában roszúl s rendetlenül jelentették magukat. Sőt legvalószínűbbnek látszott, liogyő, míg be nem sötétedik, ki sem jön a sűrűből s míg falkája napkeltig künn legelész, ő már régeu bevonult a tömegbe. Ezen észrevételek, noha magukban véve nagyon bölcsek lehettek, a gyakorlati téren csak otthagytak, ahol elébb valék, t. i. hogy ez úton a szarvassal uem találkozhatom. Ha ki is jött volna alkonyat előtt a Lozsinából a Tüskék aljára, a lesjárdáról a távolság miatt nem lőhettem volna, átér hullámzása és a sodronyos bokrok miatt talán meg sem láthatom; leereszkedni pedig út uélkül s a Tüskék közt előre nyomulni lebetleu, mert olly ropogtatást idéztem volna elő a sok száraz gally legázolásával, hogy ezzel mind elriasztom a vadat. E közben egy két nap eredménytelenül folyt le. - Házi uram néhány erős szarvast lőtt; de én, noha a Polomán 3 szarvast láttam, lövéshez nem jutottam. Kedvetlen időjárás is volt, meleg, száraz és szeles napok; a szarvasok nemrigyettek; ritkán s csak is alkonyat után élvezhettem a gyönyörű hangokat; de reggel és este, mikor a csalogató a megközelítés könnyítésének leglényegesebb kelléke, csendes és hallgatag volt az erdők fejedelmi lakója. Figyelmemet ismételve azou falka vette igénybe, mellyet a Tüskék alján láttam s azon sokféle terv között, mellyeket megközelítésére forraltam, úgy rémlett előttem, mintha valaha a Lozsinából egy járható ösvény vitt volna fel egész a Tüskék fölötti lesjárdáig. Erre azonban felülről nem akadhattam, a szálas fü, a kőgöröndök s a mindenfelé beverő száraz gallyak közt rég elveszett annak nyoma is. Keresése miatt nem akartam sokat ide s tova botorkálni, mert hajnalban és este úgy sem értem rá s nem is tanácsos a vadat hiába zavarni. Nappal pedig, ha ráértem volna, a vadásztanyán becses volt a kipibenés, a sokszor öt órát is eltartó reggeli séta után. Az idő egykor nem lévén jó eredményt igérö és erős szél lejtvén a hegyeknek, mit az erdészek alszélnek neveznek, ha éjszakról is fújna — feltettem magamban, hogy a helyiséget, hol ama falka kiszokott húzódni, közelebbről megvizsgálom. Illy időjárás mellett a vad rendesen későbben jő ki a sűrűből, mint csendes légállapot mellett; azt reméltem tehát, hogy még elébb megjárom a vidéket, mint ők a sürüt elhagyják és majd a tapasztalandókhoz intézem a követendő eljárást. Korábbau kellett indulnom a vadásztanyáról mint máskor s megkerülve a Hosszúhegyet a puszta kertig mentem, bouuan egy régi szekérutat választván kalauzúl, melly a Lozsina sűrűségébe ereszkedik, megkezdtem felfödözési utamat. Ez nem sokára elválik s míg az egyik nyom a Poloma szálas erdő felé visz, a másik átvág a'begylejtőre és ez volt az, mellyröl gondoltam, bogy a Tüskék közé vezet. Nem is csalatkoztam feltevésemben. Nem sokára a lejtő aljához értem, itt az út ennek mentében ismét lefelé kanyarúl s a Tüskéktől csak alig pár ölnyi szélességű színfal által elválasztva, ezzel egyeuvonalban halad odább. A sugár-tömeg, melly az itteni erdőt képezi, nem engedte ugyan, hogy messze láthassak belé, de annyi rézs mégis volt itt-ott, hogy főleg a Tüskék oldaláról észrevehettem volna, ba ezek közt a vad már ktinn lenne. A hol csak nyilás volt a színfalban, ott e vég-