Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-12-10 / 34. szám
543 böl ovatosan kibújtam, aztán a régi ösvény után néziem. De minden vizsgálódásom haszontalan volt , nem lehetett eligazodni, mert a felnőtt perje és gaz, a lehullott lomb és száraz ágak, mellyek torlaszként védték a Tüskék határát, a régi nyomot örökre elrejtették. Vissza is mentem még egy kissé s újra kutattam a helyeket, hol legvalószínűbb lehetett volna annak a szekérúttóli elágazása, de feltalálásában itt sem voltam szerencsésebb. Még mielőtt végelhatározást vennék, hogy keresésem meghiúsulása után hova forduljak a már közelgő esti lesjárás végett, a légvonulás pontos iránya iránt biztos akartam lenni. Járásközben nem szoktam szivarozni, pedig ez e czélra legjobb eszköz; ennek híjában tehát gyufát lobbantottam fel s füstje után láttam, hogy a szél a lejtő hosszában vett irányommal szemközt vonul. Tovább menni a szekérúton nem volt érdemes, mert ez innen egészen elmerül a Lozsina keblébe és azon előny is , mellyel eddig élhettem, hogy a színfalon át kiláthatok a lejtőre, innentúl megszűnt; az erdőtömeg is a partra jobban felnyúlik a kőomlásig s itt olly sürü lesz, hogy annyit látnék benne, mintha fejemet egy boglyába dugnám. Vagy vissza kelle tehát mennem , vagy a Tüskék közt felmásznom. Én az utóbbit választottam, remélve, hogy ösvény nélkül is, nagy üggyel bajjal köbe fába fűbe kapaszkodva, nagyobb zaj nélkül is feljuthatok oda, hol talán több kilátásom van ma még valamit sikeresen megkisérleni, mint ide lenn. De szerencsémre nem értem már reá ezen szándékot (melly végzetteljes lett volna a mai nap eredményére) foganatba venni. Mert hirtelen olly fordulatot vettek az események, hogy már csak ösztönszerűleg cselekedve és a sebesen fejlődő körülményektől ragadva menettettem inkább mint mentem az obajtott czél felé, a vadászesély mintegy eszközeként. A tényező, melly az eddig olly nyugodtan és majdnem közönyösen folytatott tanulmányoknak olly érdekes fordulattal véget vetett, egy jelentékeny bong volt, t. i. agancsok halk csörtülése. Ezt nyomban erőszakos rezgés követte, fővad szökéseinek nehéz döngölése ballszott s az agancsok csörtölése a szarvas ittlétét minden kétségen kivtil belyezé. Mindez azon irányból hallszott, hol a Lozsina sűrűje a kőomlás felé nyúlik fel, az úttól bal felé. Első meglepetésem után — melly természetesen lábaimat földhöz szegezte — attól tartottam, bogy a vad elriadt. De erre nem adtam okot , mert még minden eshetőség ellen fedve valék a mellettem elnyuló színfal által s mert csak az imént győződtem meg arról, hogy kedvező széllel járok , tehát neszt sem foghatott tőlem; a fő dolog pedig illy körülmények közt a nesz; ba ez iránt biztosítva vagyunk, sokra lehet vállalkozni. A csend most ismét helyre állott; sem a rezgés, sem a csörtölés nem ballszott, kezdett bennem a remény ébredni, bogy a szarvas még nem távozott s csak falkáját terelte be. Miután azonban így több perez múlt el és semmi változás sem történt, türelmetlenné kezdtem válni; az út és a lejtő közti színfalnak—melly itt igen sürü — egy nyilasán nagy vigyázattal és óvatossággal kibújva, a lejtő szélére ál34*