Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-11-20 / 32. szám

512 perczig. Ráróban megérkezve, tervemet megváltoztatám s parancsot adtam kocsisomnak, bogy ki ne fogjon, hanem az etető jászlakat a vendégfogadóból a kastélyba hozván, 1] órai etetésidő után kantározzon és készen legyen s bár csak IÁ óráig akartam időzni: mégis 2] órával tovább, tehát mindössze 4 óra hosszáig tartózkodtam Ráróban. A lovak az eddigi út következtében olly szilajak voltak, hogy sehogy sem lehetett őket megnyugtatni, hanem befogva kellett 2] óráig fel és alá jártatni. Négy óra lefolyta után folytatám utamat, azon szándokkal, hogy NagySzőnyben töltendem az éjet, tehát még 10,] német mértföldet teendek; körülbelül a félúton, egy Gönyö és Ács közötti vendégfogadóban itattunk s ezután ismét az éji állomás felé indúltam. Alig 100 lépéssel a vendégfogadón innen, egy mérges eb dühösen ugatva rohant lovaimnak , mitől ezek megijedtek, a kocsit elkapták s a bidboz szolgáló töltés lejtőjén balra kitörtek, hogy csak lélekjelenlétemnek, valamint a lóbajtásbani jártasságomnak sikerült a megriadt lovakat hirtelen fordulattal agyors futamban- mialatt a gyeplőst hatalmasostorvágással érintem—ismét a töltésre téríteni. Ezek után, mivel láttam, hogy e lovak 28 mértföldnyi menet után sem fáradtak, ismét felhagytam tervemmel, melly szerint Szönyben voltam maradandó s tovább hajtottam azon szándékkal, hogy az éjet, a 2] német mértföldre eső Neszmélyben töltendem. Már esthajnalkor, ] órányira Neszmélytöl, a postaútnak kiajkulása előtt Almásnál, egy mellékuton Tata felől, parasztok jöttek ekékkel a szántásról ; az ekék nyikorogtak s e szokatlan hangok a lovakat ismét úgy elvadíták, hogy mint előbb rendetlen futásban rohantak s egy lejtős fennsíkon keresztül, az ott fekvő márványgerendek között, a Dunának tartottak. E második ragadás sokkal hevesebb, a talaj pedig veszélyesebb volt az előbbinél, de ugyanazon fogással, mellyet az imént alkalmaztam, lovaimat ismét az országútra vezetém s a neszmélyi vendégfogadóba hajtván , nékik ott takarmányt adattam s harmadszor is megváltoztattajm tervemet és elhatározám, hogy Bajnáig meneudek. Neszmélyről koromsötét éjben 10] órakor indultam s minthogy a Bajnára vivő út világos nappal is veszélyes: azért még egyszer és utolszor is megváltoztattam tervemet s eltükélettem, hogy egyenesen Budára menendek palotámba — mi meg is történt. Budára érkezvén s a bécsi kapunál, hol az út igen meredek, behajtatván, lovaim olly élénken mentek, hogy mindenki, a ki megérkezni látott, azthivé, hogy a legközelebbi postaállomásról jövök; pedig kocsim nem csak maga igen nehéz, hanem még e kivül sok málhával s négy személlyel volt terhelve. -— Budán először fogattam ki s 4 órai pihenés után az utat innét Biának Bajuára 3] óra alatt tettem meg. Saját csodálkozásomra, még Bajnára is egészen vidoran érkezett fogatom s lovaimnak legkisebb bajuk sem volt. Minő távolra mehettek volnamég ?—e kérdést nem akarom feszegetni, de meg vagyok győződve, hogy a budai utat vissza; minden nehézség nélkül azonnal ismét megtették volna.