Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-11-20 / 32. szám

513 A „Hazai vadászatok" czimü Sport-Albumban közlött képek egyike azon ugrásomat ábrázolja, mellyet a nagybid-utczában Pesten „Tatár" nevű lovammal tettem. E ló eredete előttem ismeretlen. Ez volt első paripám, mellyet Pesten 1822ben Heinrieb kapitánytól vettem. — A király-utcza felé sebesvágtatva lovagolván, két egymásmelleit ment kocsi közé szorultam : balra volt egy parasztkocsi 3 lóval egymásmellé fogva, jobbra pedig egy magánkocsi. Az utóbbi az újtérre akart befordulni , a paraszt pedig egyenesen folytatta útját, mi által én — a magáukocsi a parasztot megakarván előzni — a két kocsi közé kerültem. — Reméltem még a két kocsi közöl kijuthatni, de már késő volt. Előnyben lévén már a paraszt, megsarkantyúztam lovamat és a 3 egymásmellé fogott lovon átugrattam — mi röpülésnek is beillett. A paraszt annyival is inkább elcsodálkozhatott ezen ördöngös ugrásom fölött, mivel ö sebesen hajtott, az utcza pedig kövezve volt. Mind én, mind lovam megtettük a magún két, — énalónak tökéletes szabadságot engedtem s csak is ez volt az egyedüli mód az összezúzástól megmenekülni. Más alkalommal ismét, épen midőn a kiállóhidhoz értem, indúlt el a partról a rév. Perczig sem haboztam : megtegyem-e a merész ugrást vagy sem, hanem lovamat sebesebb futásra serkentve s egyszersmind a teendő ugrásra megsarkantyúzva , szerencsésen beugrottam lovastul a révbe. A rév a hidtól már bizonnyára 3 lábnyi távolságra volt s még folyvást távozófélben : mert a révész nem gondolhatta, hogy még elindulása után is lesz vendége. A rév bejárata rúddal volt elzárva, egy pillanat elég volt a valódi veszedelem méltánylására, miért is úgy lovagoltam neki, hogy a révbe be is ugrathassak. Ha lovam hátulsó lábával a rúdba akad is, elvalék rá készülve, —ezen esetben a rúd eltörik , én pedig szokásom szerint talpra esem. Veszélyesb lett volna, ha a ló első lábával akad a rúdba, de ezt el tudtam hárítani, mert szemmértékem meg nem csal s így bízhattam, hogy szerencsésen jutok a révbe, de ba mégis nem sikerülne, kész voltam a lovat visszatartani és vele együtt a vízbe ugorni s a túlsó partot mégis elérni. Leginkább bámult a révész, ki lovas jövetelére távolról sem gondolt, — és csak az ugrás okozta robajra tekintvén fel, vett észre engem s lovamat, de nem tudott eleget csodálkozni, mi módon juthattam révébe,—jóllehet arra csak egy lehetséges mód volt, miután ember és ló nem igen eshetnek le a felhőből. Ezen ló rendkívül ügyességét annyiszor tanúsítván, olly bizalmat gerjesztett bennem , hogy vele mindent merészeltem volna. E lónak ügyességéről többet is elsorolhatnék, de az itt hosszadalmas volna, — még csak azt jegyzem meg, hogy Buda-Pest lakói Tatár lovamat 1828. évi ott tartózkodásom alatt, ügyes ugrásairól igen jól ismerték. Fentartom magamnak egykoron e lónak ügyességét bővebben megismertetni. Gróf Sándor. Jegyzet. Az arczke'pet e hó végéig minden előfizetőnk kezéhez veendi. Szerk,