Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-10-20 / 29. szám
472 távolba s gyorsan ellábalván csak messze tőle állapodnak ismét meg. E kedvezőtlen esetben a vadász, a helyett, hogy előre haladna, csendesen visszahúzódik; azután ismét közeleg s a párducz hullámdad mozdulatait utánozza, melly csel, ha eszélyesen s ügyesen alkalmaztatik, többnyire sikeres. E vadászat azonban leginkább csak a csendes esti órákban sikerül s a kabyl, nem szeretvén üres kézzel haza térni, azt nappal nem is kísérli meg soha. Egyébkint az afrikai veres foglyok, a kuszkuszunak igen Ízletes kiegészítő részei. Jó láb, biztos szem, éles hallás és szilárd balkéz, de főleg kimeríthetlen béketűrés főkellékei az izarávali vadászatnak, melly itt leginkább october, november, december és január hónapokban szokásos, mikor t. i. a nagy hőség már elmúlt, de a foglyok még nem párzanak. Ez említett hónapokban az itteni nagy hegyek csúcsain, hol igen ritkán szoktak vadászni, gyakorta 20—30 darabból álló fogolyfalkákat lehet találni s ha a kabylok kis öblű fegyvereikkel ezekből néha 5— 10-et ejtenek el egy lövésre: gondolhatni mennyit lőhetnénk mi le 20 lépésről, (az ö rendes lőtávoluk) tizes vagy tizeukettös öblű jól töltött csöveinkkel. E gyéren lakott s ritkán látogatott tájakon, tokszor lehet barangoló, zsákmányt kereső párduczokat látni, mellyek talán foglyok után is járnak , mert hogy a sakál ezeket üldözi, azt tanúsítja az izarán alkalmazott sakálfö és farok, nem különben a tigris is jár utánuk és pedig a délelőtti órákban. E régi találmány nagyon eredetinek tetszik előttem ; bizonyos sajátságos tüneménye mutatkozik itt a félelem s varázsolásnak, vegyülve kiváncsisággal, mellynek talán Toussenel alapos magyarázatát adhatná. Mondanom sem kell, hogy a vadászat ezen nemét épen nem helyeslem, mert ez igen hasonló az orvadászathoz; de mindemellett megvallom, hogy tudni szeretném , váljon ha a sakálé helyett rókafőt használnánk , a veres és hamvas foglyot nálunk is lehetne-e ezen a módon lövésre csalni, vagy sem ? Megjegyzendő még : hogy sokszor, ha az izara ügyesen van készítve s kezelve, a foglyok lövés után nem repülnek fel, hanem azt tovább is mereven nézik s igy alkalmat adnak még egy második lövésre. A vadásznak függőlegesen kell tartania vásznát, hogy mögéje elbúvhassék s hol jobbra, hol balra hajlongva, mintegy tántorogva kell mennie, hogy a párducznak tunya, hullámdad járását, melly meglepően hasonlít a macskáéhoz, annál találóbban utánozhassa. E módon mindig közeledik a foglyokhoz, mellyek végre megpillantván őt, vagyis inkább izaráját, feléje tartanak s mintegy 20 lépésnyi távolban megállapodván, összetolúlnak. A vadász erre, az e czélra készült lyukon kilő s mindjárt a lövés után leguggolván, a vásznat magára hagyja esni, melly helyzetben ha a foglyokat e módon nem csak még egyszer, de mindig hálójába akarja keríteni, mindaddig meg kell maradnia , mig azok felrepülvén, szemei elől eltűntek; s csak azután mehet elejtett zsákmányának felszedésére. Ebből áll a cseleszköz , melly a kabyloknál a mi cselvértünket helyettesíti. Ezenkívül a „bougie"-i kerületben a párduczot csaldöggel is lövik, mégpedig úgy : hogy ha a párducz valamely állatot megölvén, aDnak némi részét fenhagyja:
