Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-10-10 / 28. szám
456 miatt ollyan októl, kik szándokomat ismerték ugyan , nem egyszer, de számtalanszor kelle keserű szókat hallgatva lenyelnem! Olly lovaknál, mellyek a zabolát szívesen veszik, gyorsabban baladhatunk, de ollyak, mellyek azt még nem tűrik, vagy nagyon időzve, vagy úgy idomítandók : hogy őket egy napon az egész, más napon a csikókantáron hátazzuk. Mikor lovunkat egész kantáron már valamennyi idomítási leczkén átvezettük, csak akkor kell öt az ugrásban gyakorolni s pedig azért, mert ehez a lónak tökéletes biztossága szükséges, mit csak az egész zabolán érhetünk el. Csikózabián aló könnyen kitör, ragad s fejének nem levén annyira biztos támasza, súlyegyene sem lebet olly határozott mint amazon. Az ugrás a lónek legszebb, de egyszersmind legnehezebb s legveszélyesebb mozdulata: ép úgy mint a vágtatás legszebb, de legnehezebb menetmódja; ugorni ugyan minden egészséges lábú ló képes, de jó ugró száz között alig egy találkozik. Az ugrás nemcsak, hogy a lovat bátrabbá, szabadabb s kecsesebb mozdulatuvá, hanem könnyebbé, jobb kedvűvé s így mindenre, mit idomára vagy lovara tőle kívánhat alkalmasabbá teszi. Mayer egy lóról tesz említést, melly kitűnő ugró volt s midőn urát, valami hires rablót egyszer az örök megszorítók , az öt körülálló lovak között keresztültört, egy 4j öl magas Ilidről a vizbe ugrott s ott messze úszván, csak akkor szállott a partra, mikor már minden veszély elmúlt. Ugyanezen lóról állítja a monda, hogy az, midőn ura öt kérdé, mikép viselje magát irányában , ezt válaszolta volna neki : Bergan treib' mich nicht , Bergab reit ' mich nicht , Auf Ebenen schon ' mich nicht , Im Stall' vergiss mich nicht. A legszebb ugrást Tápió Szt.-Mártonban láttam ezelőtt néhány évvel; egy katona ugyanis mint parancsvivő Czeglédről lovagolt N.Kátára, magam pedig szintén lóháton mentemKátáról Szele felé s Szt.-Mártonban e katonával találkozván, megállítám őt, de alig hogy egy szót váltottam vele, midőn lova egy mellettünk elhajtó béres hosszú ostorának pattanásától megijedve, olly dühösen rohant az út túlsó oldalán álló, dinnyével jól megrakott szekérnek: hogy nem csak a szekeret dinynyéstől , hanem még a meglehetős szélességű árkot is, melly mellett az állott, átugorta s maga mögött egész dinnyezivatart hagyván , eszeveszetten futott tova a mély homokon. A szekér tulajdonosa, egy n.-kátai paraszt bámulva nézett utána, azután elszórt, részint apró darabokba szétrúgott, legfelül fekvő dinnyéit összeszedvén, hozzám fordult: No uram hallja-e, az Isten áldja meg, mégillyent az apám se látott! Egy módnélkül tüzes kanczám (stájer származású) egyszer éjjel az istállóban elszabadulván, a zabos ládának ment s azt fenékig kiürítvén , megzabált, Szerencsémre ez egyszer — bár éjjel nem szeretem a lovat zavarni — mintegy 11 óratajban hazajővén, ösztönszerűleg bementem az istállóba s kanczámat, melly bár máskor a leggyöngébb neszre is felugrott, fekve találtam s egész testén izzadtan. Azonnal a kovácsért küldtem, ki is előjővén azt tanácsolta : hogy ültessek yalakit lon,i i . .. __—
