Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-08-30 / 24. szám

380 féltek volna, hogy mi azokat lemészárolni, vagy épen megenni akarjuk. Az ebek is, mellyek még európai viseletű embert nem láttak, csak távolról ugattak reánk s közeledésünknél azonnal félénken visszahúzódtak. Nyugalom által ismét felüdülve, másnap reggel korán elindultunk, hogy „ az Atlasz hegységben az első bajtóvadászatot megkíséreljük. Ez alkalommal egy suta és egy borjú jött reám, de nem lötávolba s igy ezekre nem lőttem. Egy más vadra, mit a Beni-scbgatma törzsbeliek „bensa"-nak neveznek s mellynek mesés nagyságáról és arányairól sokat szólottak, nagyon kíváncsiak voltunk; de még azt sem tudhattuk meg felőle: váljon a macskák, vagy az antilopék fajához tartozik-e? bár ez emberek keleties túlzásait számba véve, gyanítottuk : hogy az nem egyéb az afrikai mocsárhiuznál (felis chans; arabul : bensa.) Most azonban se hensát, se más kártékony vadat nem láttunk. Megtudván, liogy fővad — az említettem sután és borjún kivül, az egész vidéken nem tartózkodik : 4 óra tájban elhatároztuk, miszerint a sikertelen hajtásokkal felhagyván, inkább egy forráshoz menendün'k lesre, hol talán hiénát, vagy sakált fogunk lőhetni; melly szándokunk azonban meghiusúlt, mert Gachmiidön kitört a nehéz kórság, mire a dragoman hozzám sietve mondá: bogy a törzsbeliek azt hiszik, miszerint mi őt megmérgeztük, annyival inkább, mert látták a mint reggel velünk kávét ivott s a tört czukrot, mellyet ebhez használtunk, valószínűleg méregnek tárták. Csakugyan láttam is nem sokára 15—20 férjfiut felénk közeledni, kiknek arczaik s egész magaviseletük épen nem volt barátságos indulatot tanúsító; miért is eltökélém, hogy a lesremenet helyett inkább betegápolói szolgálatot teendek Gacbmtidnél, egészségét a lehető leghamarabb helyre állítandó, mert ő vala egyedüli támaszunk s biztosságunkat is csak neki köszönhettük. Aminthogy 2 óra után sikerült is őt annyira helyre hoznom, liogy a törzsbelieknek megmondhatta, miszerint az egész baj nem egyéb olly nyavalyánál, mellyben ő rendesen szenved; azonban annyira gyenge és telietlen volt: hogy a jövő, de még a következő napokon sem kisérhetett vadászatainkon. A beni-scbgatmák számtalan agarai a vadat ez egész vidékről elriasztották, miről meggyőződvén , barátommal elhatároztuk : hogy Ued-Meskianáu át Halufába s innét Tebessába menendiink, hol azután majd elválik, váljon a Nmemschaba, vagy a tunisi Sacharába folytatjuk-e utunkat. Az előbbi helyen mindenféle vadat nagy számban, az utóbbin mód nélkül sok gazellát ígértek. 4—5 órai ut után elértük az ued-meskianai kis lápot, hol a darvak százaukint s számtalan más vizi szárnyasok is ültek a tiszta arundo donax-al kerített viz szinén. Ez utóbbiakat ugyan kevésbe vettük, de darvakat nálunk sem könnyű lőni, miért is barátommal leszállottunk és két nádbokor közé fekiidtüuk, míg vadászunk lóháton hajtott. A darvak nem vártak be; két egyiptomi vadlúd (anser aegyptiacus) azonban 50—60 lépésnyire közeledett hozzám, mellyekre lővén, a göbecsek vágását hallottam , de a ludak átalán SZÍVÓS életűek levén , a lövés nem volt reájuk kellő hatással. Néhány lövésünkre minden egyéb vad eltűnt, csak a nálunk is honos szalonka és kacsafajok maradtak bátra; ezenkívül az idö is késő volt már s így 12 óráig tartó menet után elértük Halufát, hol egy gyarmatosnál, kinek, minthogy csak 3 hónap óta