Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-08-20 / 23. szám

370 Ha a nehéz támaszkodást gyenge derék, magasfar, nagy fő, rövid nyak, gyenge vállak, vagy végül lustaság okozza: akkor nem igen javítható; de ha az csupán rosz szokásból, vagy a lovaglónak nehéz kezétől ered, akkor ügyes és könnyű kantárkezelés sokat tehet s csak azon esetben leend ennek is kevés foganata, ha a ló száját durva rángatás, vagy nagyon is éles zabola már egészen érzéktelenné tette, mikor is azután azt szoktuk mondani, hogy a ló átalában vén. szívós támaszkodásu, azaz szájában épen nincs, vagy olly kevés abban az érzékenység, hogy a zabolának akár meghúzása, akár engedése, sem fájdalmat, sem könnyebülést, átalán semmit sem okoz. Az illy lóval mód nélkül nehéz boldogulni s e pontban megvallom, hogy bár több efélével bajlódtam, helyrehozásuk nékem legalább nem sikerült, mert kettőnél ezek közül türelemmel, könnyű vezérléssel, a szárakkali szüntelen játszással s a lónak a lábikrák segélyével a zabolába állításával is csak annyira mentem , hogy minden lovaglásnál az első V

4 órában jól és hamar engedelmeskedtek, de mire kissé únni kezdték a dolgot, csak olly szívósakká lettek ismét, minők voltak ennek előtte. Sárló kanczáknak tulajdona e szívósság gyakorta. Ha elemi állapotban még olly jól viszik is a zabolát, sárláskor, mikor t. i. eszük másutt jár, olly szívósokká lesznek néraellyek : hogy azt, de még igen sokszor a sarkantyút is fel sem veszik. Egy illyen kanczám volt nékem is egy időben, melly ha azóta meg nem dermedt, jelenleg egy odporczei földesúrnak fiait hordozza, ki tőlem azt csupán e czélra vette meg, mert olly szelid volt különben mint a bárány. Egy esetben csak ez egy lovam levén, bár sárlott is, rajta lovagoltam ki, gyakorolni. Gyakorlás közben roham is fordult elő s mikor a trombitás száguldásra adott jelet, kanczám egyszerre hirtelen megállott és daczára annak , hogy a mögöttem levő második hadrend reám rohant, kinyújtá mind a négy lábát s nyöszörögve elkezdett — vizelni. Már most én sem valék lusta s restelve nagyon e furcsa helyzetet, jól körülvettem lovacskámat sarkantyúimmal, az azonban míg magát kellőleg ki nem nyöszörögte meg sem moczczant. De bezzeg elkezdett futni azután s bár ezeredtink már ismét megállott volt, mind a két hadrenden hátulról keresztül tört velem s csak akkor vettem észre magamat, mikor már elől ezredesem körül vágtattam, ki nevetve utánam kiálta: hogy ugyan hova méltóztatom sietni illy nagyon ? Már uram azt én olly kevéssé tudom mint ön! válaszolók egészen rekedten s visszatekintve egy alorvost pillanték meg magam mögött, kinek lova az enyémet látván szintén futásnak eredt s a szegény alorvos siralmas hangon — kalapját már rég elveszité — kért, hogy álljak meg az Isten szerelmeért, mert ha e verseny még sokáig tart akkor ő rögtön szörnyet hal. A kantárszárt jobb kezére csavarta, mig a ballal a kápában fogódzott s átalán ép úgy tilt lován, mintha — katonás szóláskint —vasvillával hányták volna a nyeregbe. Valahára egy dombra érkezvén, a rajta alló kápolnának szoritám kanczámat, hol az meg is állott s ugyanazon perezben az alorvos lova is oda érkezett, rugdalva és nyerítve örömében, mert lovasát még lenn a sikon letette s nyergétől is valahogy megszabadult. A hiányos támaszkodásnak ez elősorolt két nemében , a ló elejének egész súlya a zabolán s igy közvetve az idomárnak kezén nyugszik; van azonban annak még egy harmadik neme, mellyben ismét az ellenkező viszony áll mikor t. i. a ló