Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-08-20 / 23. szám

369 helyesen , ha a ló előtagjának súlya némileg és pedig csak annyira nyugszik azon, hogy az e reánehezkedés mellett is mozgékony marad s nem szorítja mód nélkül a ló száját, nem feszíti túlságosan a kantárszárakat, hanem vele a ló , valamint a hozzá csatolt kantárszárakkal a lovas mindig mintegy játszadozhatik. A rendes zabolatámaszkodást (piacement, appuyement, Anlehnung) nem olly könnyű elérni mint gondolnók, az olly kényes valami, hogy nem ritkán még utóidomítást is tesz szükségessé; sőt még néha egészen jó tamászkodású lovak, bizonyos körülmények alatt, mint például a határozatlan, a nehéz vagy túlságosan könnyű kéz, — azt ismét elveszítik. A rosz támaszkodásnak , vagy a száj rosz alkata, vagy a többi testrésznek (nyak, fő, hátgerincz, vállak, még néha az első térdek is) helytelen aránya, gyöngesége, a lónak véralkata, kediilete; az idomár rosz keze, vagy végül a zabola és kantár hiányos szerkezete szokott okozója lenni s az azután a tapintatos idomár feladata, mikép kellessék e kibaokok között a valódilag fennállót megtalálni s eltávolítani, vagy javítani. Egy, e tárgyról szóló, különben igen jeles franczia műben ide vonatkozó e szavakra bukkantam: „átalában testi hibák könnyebben legyőzhetők, mint kedületiek (que les vices ou les défauts du tempérament) s azért az idomár feladata aránylag sokkal könnyebb leend, ha a rosz támaszkodásnak például helytelen nyak , vagy gyenge váll, mintsem ha csökönösség az oka". Akár mennyire tiszteljem e mtivet s ismerjem el hitelességét , e fönnebbi állításra nézve szerzővel semmi módon sem tudok egyetérteni, annál kevesbbé : mert az ép úgy a józan ésszel, mint a mindennapi tapasztalással a legmerőbben ellenkezik. A józan ész azt tanítja, hogy testünknek szerkezeti hibáit minmagunk nem vagyunk képesek helyre hozni (képes a sánta szaladni, a púpos egyenesen állani, a vak látni?) s így a minek véghezvitelére testünk rna nem képes, holnap sem leend az. De igenis segíthetünk mérséklet, korlátolás és müvelés által szellemi erőtlenségünkön, tehetlenségünkön. Épen ez áll a lónál is ; ha az szélességből, vagy makacsságból fejét egyszer fel, másszor alá tartja, egyszer nem fogadja el a zabolát, másszor egészen bele fekszik : akkor okszerű, helyes bánlással és türelemmel e hibáiból kivetkeztethetjiik; de ha gyenge derekánál fogva, nyakát nem képes magosan hordani s így feje előre lóg, akkor bármit tegyünk is, nem fog engedelmeskedni, mert ha akarata van is, ereje nincs ehhez elegendő és így azután erőltetések és méltatlankodások által azt fogjuk elérni: hogy még kedüiete is megromlik s a legtöbb esetben daczossá lesz. Sokan a hiányos támaszkodás okát a zabolában keresik s azért, ba mint fönnebb mondám valamellyik ló jó támaszkodását elveszíti, azonnal élesebb vagy tompább zabolát alkalmaznak; mi szintén eszélytelen eljárás, mert a szokatlan zabola kárt okozhat a ló támaszkodásában, mig annak javítását csupán határozott B egyszersmind könnyű kéz és ismételt tanogatás eszközölheti. A lovat helyes zabolatámaszkodáshoz szoktatni főleg a kéznek feladata; mert a támaszkodásaszájban van, erre pedig legkevesbé közvetve (csupán a kantárszár és zabola által s legtöbbet) a kéz hat. A hibás támaszkodás sokféle lehet; egy például : ha a lovaglónak erőlködésbe kerül mozdulatait úgy intéznie, hogy azok hassanak, akkor azt mondjuk a lóról, hogy nehéz támaszkodás u.