Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-30 / 21. szám

335 kivételével, mint e lapok idei folyamában már egyszer említém, minden más szíj nélkül s néhány óráig így rajta maradván, vétessék ismét le. Ez idö alatt czélszerií a lovat vezetgetni. A kengyelszijakat, farok- és sziigyszíjat (melly utóbbiak idomitáskor az angol nyeregnél is szükségesek, nehogy az előre bátra csússzék, vagy épen a terhelök nagyon is hátra menjenek, mit a csiklandós csikó semmi áron el nem tűr) csak fokozatosan, egyiket a másik után kell reá rakni. A nyerget eleinte nem szabad a lónak látnia, mert ő ettől fél és elijed, valamint arra is kell ügyelnie a lovásznak: nehogy az, mikor vele a lóhoz közeledik kezeiből kiessék, vagy aló hátáról lecsússzék. Lóidomításra sokkal czélszerübbnek tartom az angol nyerget a miénknél, mert az jobban megfekszi s mindenütt egyformán érinti, szorítja a ló hátát, nincsenek olly magas kápái s így, ha a ló idomárával hanyatt veti magát, azok öt nem fogják olly könnyen sérthetni, nem olly törékeny, elég alája a csekély kis takaró, nem áll annyi apró kiegészítő részből és sokkal könnyebb is, mik mind olly fontos előnyök, mellyekkel a mi nyergünk nem dicsekedhetik; s bár ebben szilárdabb ülés essék is: ez itt nem eldöntő körülmény, mert annál, ki lovat idomit, az ülés szilárdságát a nyereg nem feltételezheti s csak ollyanoknál jöhet e körülmény kérdésbe, kik lovagolni kezdenek, miért is ez utóbbiaknak a magyar nyereg inkább ajánlható. A lónak az első nyergelésnél és felkantározásnáli magaviseletéből a tapintatos, gondolkodó és szakértő idomár csakhamar kitauulandja annak egész hangulatát, s már itt lehet alkalma a következőkről némileg Ítélni s az idomítás tervének mintegy körvonalait összeállítani. Ezeket előzményekül elörebocsátván, átmehetünk az idomítás fontosabb szakatra, vagyis egyelőre azon időszakra, hol a lovardai idomítás kezdetét veszi. Hogy lovunkat taníthassuk, annak első kelléke, hogy ö akaratunkát megértse; de minthogy a lóval szavak által mint egymás között nem közlekedhetünk, kerestünk magunknak más módokat e közlekedésre, melly módokkal a ló érzékeire közvetlenül hatván, azt annyira kiképezzük : hogy szintúgy megért végre bennünket, — természetesen képességének s annak arányában, mit tőle követelünk — mintha akár értekeznénk vele. A ló ép úgy mint az ember öt érzékkel bir, melly érzékeknek éllettani vizsgálata nem ide tartozván, csak annyit mondunk: hogy első feladata legyen az idomárnak ez érzékek minőségét kitanulni. Aléltabb, tompább érzékekre hatni nehezebb; élénkebbekre könnyebb. Az idomításnál lovunknak látó, halló és tapintó érzékére, vagyis az utóbbit illetőleg az érzésre hatni igyekszünk, nem különben némelly esetekben, például a katonák a löporszag szoktatásánál, a szagló érzékre is. Mi a látás érzékét illeti, elég, ha a ló a neki visszatetsző tárgyaktól el nem riad; a hallás érzékénél, ha a különféle zajtól nem fél s csökönössé nem lesz, úgy szintén, ha a vessző suhogását megérti, a helyeslő vagy korholó szavak hangját meg tudjakiilönböztetni. Azérzésre leginkábbslegtöbbethat az idomár s ennek kiképzése az idomitásnak főczélja. A kéznek a zabolán közvetített működése, a lábikráknak szorítása , nem különben a sarkantyúknak , vagy a lovarvesszönek érintése , mind az érzésre hatnak; melly előbbiek, minthogy általuk a lóval akaratunkat tudatjuk