Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-30 / 18. szám

285 százados három kettős fegyvert hozott magával; ezenkívül még kettőnek két-két fegyvere volt, mig én, mint a leggyengébb vadász s a velünk jött két szolga egy-egy puskával állottunk készen a lövésre. — S.. . reánk parancsolt, liogy sikertelenségesetében is csak akkor keljünk fel helyeinkből, ba ő hasonlóan cselekszik; a mi pedig reám, ki ismerém az ö vadászatoknáli türelmét s hídegvérüségét, mellynek folytán néha órákig járt egy-egy megszárnyalt madár után : nem a legörvendetesebben hatott, levén ott még leggyülöltebb ellenségeim, a legrútabban daloló szúnyogok szép csapatokban képviselve. Nem sokáig várakoztunk , mire hallottuk hajtóinkat túl a nádon, a vízben locspékolni s azonnal három vadrucza csapat emelkedett a tó fölé s ott egyesülvén, minthogy a magasból minket helyeinken észrevettek, kelet felé repültek. De alighogy ezek kiértek a lőtávolból, számtalan szárcsa bújt elö a nádból s mindig lassan úszván, a part felé tartott. Ez utóbbitól mintegy 20—30 lépésnyire megállapodtak; lehetett vagy 30 darab. Közéjük lőttünk s lövéseinkre az életbenmaradottak hangos rikácsolással menekültek a nád közé, a többit pedig ebeink hozták ki a vízből, vetekedve egymással. Ez alkalommal mutatta be R ... poroszhoni gyámok angol ölcbecskéjét, mellyet ö angol fürjészebnek (englischer Wachtelhund) mondott s melly olly kedves modorban s olly ügyesen hozta ki szárcsáinkat, liogy ez által valamcnynyünknek szeretetét megnyerte e csinos kis állat , mert míg a velünk volt jeles bozár vizslák egyet hoztak a partra, addig ő nagyokat szökve és sürgölődve kurta lábacskáival, hangos ugatással kettőt is fordult. Később R. e kis ebecskeért egy gdówi birtokostól 6 db arauyat és egy szép tárczát kapott. Mintegy Va óra múlva azonban ismét jöttek kacsák; eleinte egyenkint azután csapatosan s leszálltak a nád mellett, honnét mindig közelebb jővén a parthoz, mire jó lövésre estek: majdnem egyszerre sütöttük el puskáinkat, minek folytán, nem mielőtt a kis ölebecske ismételt slirgőlődésének sokat nevettünk volna, gazdag zsákmánnyal tértünk vissza. Az elejtett kacsák számára már nem emlékszem , de az mindenesetre jelentékeny volt, mert e vadászat , emlékemben mindig együtt jár azzal, melly alatt hg Lobkowitz tábornok 1850-ben a székes-fehérvári Sóstón 2 óra lefolyta alatt 82 szárcsát lőtt. Vízi vad e vidéken valószínűleg roppant számmal szokott lenni rendesen, mert bár ez évben annak gyérségéröl panaszkodtak : mégsem emlékszem, liogy Magyarországban — az 1852-dik évet kivéve — többet, vagy csak annyit is láttam volna mint itt. E táj on azonban mindössze csak egy hónapot töltvén, tovább indultunk s augustiiskó végével vagyis a gallicziai ősznek elején Lembergen át, Sanokra mentünk , hol annyival inkább készülődtünk nagyobbszerü vadászatokra, mert itt már nagy hegyek és stirü erdők vannak, mellyekben a tájbeliek sok fő vaddal kecsegtettek. Gallicziának azon sajátsága levén , liogy ott az évszakok igen hirtelen, mondhatnám rögtön változnak, ez évben is már September elején tökéletesen beállott az ősz, mert míg augustus 29-kén Lembergben alig- tudtunk a nagy bőség elöl hova menekülni, addig September 4-kén a sanoki kerület egy kis falujából már dérlepte réteken indultunk vadászni.