Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-05-20 / 14. szám

228 Azonban, sok aggódás után Bayard és Canterall későn —de baj nélkül érkeztek meg s szíveinkről ezzel nagy kő esett le. October 12-kén az egész tanyával tovább észak felé indultunk, de az eső, melly egész nap hullani Ígérkezett, csakhamar arra birt minket, bogy a szekereket visszaküldjük Canterallal s ennek meghagyjuk, hogy szél ellen jobban védett helyet válasszon, de ne nagyon messze az előbbi tanyahelytöl, bogy Bayard és én — kik bölénycserkészetre valánk menendök — könnyen rátalálhassunk azon esetre is, ha visszatérésünk késő éjjelre esnék. A cserkészetre embereim egyikét Phillt vittük magunkkal, ki ponym hátán jött utánunk tartalék-fegyverekkel s olly czélból, hogy leszállásunk után lovainkat tartsa. Bayard alatt egy back paripa volt, énSylpbet lovagoltam. Alig váltunk még el a szekerektől és Canteralltól, midőn láttuk, bogy e gazficzkó utánunk jő s kalapjával integetve mutat egy bölénygulya felé, mely lyet mi úgy is szemügyre vettünk már. Én visszaintettem néki, hogy nincs rá szükség és menjen dolgára s ezután Bayarddal kis kerülést tettem, hogy jó széllel s lehetőleg fedezve menjünk a gulyának. Felérvén egy kis domborulatra, honnan ismét távolabbra kilátás nyílt, Bayard hirtelen megállítá lovát s kezével egy pontra mutatott. Eleinte alig akartam hinni szemeimnek s szinte kétkedve kiálték fel : „Micsoda, hát az a gaz Canterall volna ez?" — „Senki más, feleié Bayard, készakarva elriasztja vadunkat!"—Megvallom kedvem lett volna rápörkölni e távolból, hogy megállítsam; de már késő volt. Kansas lovam gyönyörűen vitte őt a gulyához, mellyre ötször vagy hatszor lőtt; minélfogva mi — tudván, hogy ő ezzel azon irányegész vonalát felzavarta — rögtön másfelé, inkább keleti iráuyba tértünk, nem is láttuk őt többé s csak este tudtuk meg, hogy szokása szerint semmit sem lőtt, a mi sportunkat azonban elrontá. Tovább lovagolván, nagy falka prairie-grouset vertünk fel, de serétes fegyver nem levén velünk, bántatlan hagytuk tova szállani. Kémlelődve menvén egymás mellett, egyszerre meglehetős távolról egy mozdulatlan pontot pillantottam meg, melly a körülötte lévő magas fűből úgy látszott ki, mintha valamelly roppant fának volna törzse. Ez azonban nem lehetett, mert e vidéken fa sehol sem tenyészett. Kis domborulaton állva, élesen vizsgáltuk e feltűnő tárgyat, midőn az azt környező fűből egyszerre madáríalka — nagyságra ésröptére nézve a mi seregélyüukkez hasonló— rebbent fel. Bayard arcza rögtön felderült s mondá, hogy ott bölénynek kell rejleni, mert azt rendesen e madarak szokták környezni. A bölény azonban, vagy bármi volt is ama fatőrzsszerü tárgy, csak nem mozdúlt s a madarak a fűben ismét eltűntek. Lovainkat Phillnek adtuk át s karabínnal és vontcsővel mindkét hónunk alatt mentünk guggolva a kérdéses pont felé s ebez kissé közeledvén, négykézláb másztunk előre, mig meggyőződbeténk, hogy a fűből kilátszó tárgy nem egyéb egy bölény — még pedig egy óriási bölény púpjánál. Végig tekintvén az előttünk lévő téren, előre kijelöltük a vonalt, mellyen fedve s a bölénytől nem láttatva közeledjünk lövésre és aztán folytattuk a négykézláb mászást, mit a két fegyver vitele rendkívül fárasztóvá tőn. Nem sokára ismét egycsekély hullámzatra értünk, honnan széttekintve nagy bámulásomra egy bölény helyett már kettőt láttam egymás mellett állani. Közölvén a tőlem kis távolságra mászó Bayarddal e felfedezést, újra