Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-30 / 12. szám

182 _ és legnagyobb az oroszul r u s q u i - nak nevezett, mellynek telente szürkesárga hátszőre nyárára fejérré változik, bokrétája pedig fekete. Aztán jő a bielü, melly ellenkezőleg nyáron át sárgaszürke, mig télen át olly egészen fejér, hogy a havon alig látható. E két faj párosodásából származik egy kevésbé közönséges válfaj a tour na c, melly inkább a rusqnihoz hasonlít, csakhogy kisebb ennél s futása közben olly gyorsan czikáz, hogy mind lőni mind fogatni nehéz. Tengeri nyúl e két kormányzóságban nincs ; a bőven tenyésző házi nyálat pedig nem számíthatjuk a vadak közé. Az örökzöld nagy fenyőerdőségekben sok a veres evet, melly nyaranta hasonló a mi evetiinkhez, télire azonban egészen hamvas-szürkévé lesz. E kis állatka irhájából készítik a petit-gris nevü szőrmés áruczikket. Van aztán bölgymenyét, melly nyáron sárgaszürke, télen pedig — fekete farkát kivéve—egészen fejér. Mezei kunyhók és malmok környékén lakik s a tengeri nyúléhoz hasonló pandalokat váj. Róka nem épen tömérdek , de elég van s közöttük sok igen szép szőrű akad. Van egy ritka sajátságú rókabőröm, mellynek hátán fekete kereszt nyúlik végig. Múlt májusban egy tanyaszállást fedeztem fel s hét rókakölyket szedtem ki belőle, mellyek mai napig nálam vannak s egyikük annyira megszelídült, hogy szobámban lakik s eb gyanánt kisér. Van két féléves farkasdom is, ezeket tejjel neveltem fel; tanulékonyak, játsziak s az eldobott tárgyat vízslakint hozzák el. Tapasztalt emberek azonban óvnak ezen állatoktól s azt állítják, hogy elébb utóbb kitör belőlük a vad természet. A farkas Oroszországszerte mindenütt közönséges, éjjel nappal ragadozó szemtelen dúvad s faluk közepén levő udvarokba és ólakba is beront. Múlt télen helységünk pápájának ebét, kapuja előtt és szemeláttára falták fel. Különfélekép vadásszák és fogják: vastörökbe, kelepczékbe, csalfalatos farkasvermekbe; holdvilágnál történni szokó sajátságos vadászata azonban csak Oroszországban divatos. Jól felfegyverzett és felbundázott négy ember — ötödik a kocsis — egy szánba ül. A többnyire csak egy ló által vont szán csendesen nyikorogva halad a jégsima havon ; hátuljához két öles kötél s ennek végéhez sertésólból vett trágyacsomó van kötve; a szánban ülök egyike pedig időnkint meg-meg rántja a térdei közt tartott malacz fülét vagy farkát. A trágyacsomó szagára s a malacz sivítására csakhamar minden oldalról gyülekeznek a farkasok s a zsákmánynak vélt trágyás szalmakötegnek rohannak, mikor aztán a szánbanülők csővégre kapják az éhes állatot. E télen mulatságos vadászat azonban tavasszal néha nagyon veszélyessé válik, midőn t. i. a bakzási szak bekövetkezik s a koslatő nőstény után húsz barmincz kan jár egy csoportban. Múlt év február 28-kán gyönyörű holdvilágos éjen s tizenöt foknyi fagyon vadásztunk. Szánunk egy erdőszél mellett baladván el, innen nyolcz farkas jött ki s ügetett utánunk; mikor már közel valának a trágyacsomaghoz, társaim nekem engedték át az úri jogot vagyis az első lövést s én szerencsétlenségre nem tudtam még a szabályt, melly szerint soha sem szabad a csoport vezérére lőni. Fegyverem