Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-20 / 11. szám

174 _ Grantley Berkeley vadász utazása az amerikai prairiekben. (Folytatás.) Kedden reggel a kelő nap ragyogását egyetlen felhőcske sem homályosítá s midőn első sugara a szekerem körüli harmatos hideg füre simult, én már ennek közepében öntettem magamra a közeli patak fris vizét. Gyönyörű látvány e rengeteg pusztákon a kelő nap, midőn a hullámzatos sikra, mint egy alvó tengerre, gyorsan emelkedik. Sajátságos madárhangok hallszottak; a kék szajkók magasan és csendesen repültek el fölöttem, valamelly szomszéd telep gabonaföldeire, vagy más rovardús hely felé tartva. Iilyenkor pompás magasba lövés esik reájuk. Az egyesült államok némelyikében tilos reájuk — s átalában nem ehető madarakra löni, nehogy irtásuk- és pusztulások következtében a gabonaföldeknek ártalmas rovarok elszaporodjanak. E tilalomnak azonban más részt az a rosz oldala van, hogy a ragadozók a hasznos vadat pusztítják, én legalább nem tudom egyéb oknak tulajdonítani a tengeri nyúlnak átalán tapasztalt gyérségét a prairiek földén, meliy pedig mind a talaj, mind a táplabőség miatt olly annyira kedvező volna tenyészetének. Amerikába érkeztemkor a tengeri nyúlnak két faját hallám említeni; az egyiket a másiktól „szamár-nyúl" elnevezés s az erre okot adó két hosszú fül különböztetvén meg; a prairieken utazva tapasztaltam, hogy e „szamár-nyúl" nem egyéb a mi közönséges nyúlánknál, melynek szőre az ég-alj befolyásához s a sik- vagy begyvidékhez képest különböző. Utazásom e harmadik napján a nap olly iszonyú forrón sütött, hogy például kalapom tetejére tett kezemet ott nem tarthattam sokáig s a kengyelvas szinte égette talpamat. Ez lehet az oka, bogy e vidékeken többnyire fából készült kengyelv a s a t (!) használnak, miután ez a napon nem válik olly forróvá. A bőség daczára Chance jókedvűen czirkált, itt ott pocsolyákban hütőzvén. Embereimnek meghagytam, hogy ha kigyót — kivált ha csörgö kigyót pillantanak meg valahol, ne zavarják el, de hívjanak oda engem, hogy figyelmesen vizsgálhassam a veszélyes állatot. E napi utam számos telepen átvezetett, minek természetes következésekint vad kevés akadt s én egy sólymon és egy baglyon kivül egyebet nem lőttem. Kimerülten és eltikkadva a nagy hőségtől értünk egy Black Jack nevü fás patakhoz, hol éji tanyánkat felütöttük s Canterall számítása szerint Kansas városától ötven mértföldnyire lehettünk. Szerdán September 28-án reggel 7 óra előtt tovább indultunk. E napon 6 grouset és két fürjet (tulajdonkép foglyot) lőttem; Chance folyvást úgy dolgozott, mint ha amerikai nap sugarai alatt született és növekedett volna. Egy szokottnál magasabb domborulatról széttekintve, legalább huszonöt mértföldnyi sikság terült el előttem s ez elhagyott sivatag rőt mezének egyhangúságát egyetlen fa, bokor vagy élö lény nem zavarta. Az éjet egy „Marrian" nevü patak partján töltöttük, hova Canterall, György s embereim közül több — már betegen érkezett. Csütörtök hajnala kellemes volt s a délelőtti hőséget még fris szellet mér-