Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-20 / 11. szám

Hármas gyászt követelnénk a versenyügy és nemesített lótenyésztés megteremtőjeért s az ország első sportsmanjéért, ha hasonlóra nem volna igénye a tudomány, művészet, kereskedelem, ipar, gazdászat s a haladási eszmék mindenikének, ha a fájdalom nem volna olly egyetemes, mellyből egyenlő rész illeti meg a testvérek mindegyikét. Gyászt öltött érte az egész nemzet, melly tudta mit bírt — érezi mit vesztett benne. Élete ragyogó tartalomdús kötet — halála szomorú homályos lap a magyar történelemben. 0 a hazáért élt egy, a késő korra kiható munkás életet, mellynek minden percze nemzete felvirágzásának, jólétének, dicsőségének volt szentelve. Kölcsey szavait „neked élni kell ó bon!" senki sem érzé át tt bensőbben mint 0 — s „reszketve omlott szét omladékain." A világító torony tüze, mellyen a viharhányt hajó népének tekintete függött, hirtelen kialudott s a vakitó sötétben egyelőre hiányzik az iránypont De majd ha oszlik a sötétség s hasad az ég borúja, vezércsillagként fog ott kigyúlni Széchenyi szelleme. És e vezércsillag ragyogása új bíztatás lesz a még hivő utódoknak ff — nem csüggedni s újra építeni ott, hol 0 a kétségbeesés fátyolán át „omladékot" látott. Addig is — gyászoljunk, higyjünk, reméljünk és szeressük úgy, mint 0, a közös édes anyát!