Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-20 / 11. szám

166 _ dalon kis sánczot hevenyészett. Erre barátom vadásza lefeküdt hassal a gödörbe azon figyelmeztetéssel, hogy testének egy részét se emelje ki a födözet (a felhányt föld) fölé , nehogy a gazellák, mellyeknek ép olly éles szemük mint jó szelük van, észre vegyék; mert ez esetben lövésre nem jönnének , minthogy a mint már mondám, igen ovatosak. 150 lépéssel tovább én maradtam, ép úgy mint a vadász s ugyanazon utasításokkal ellátva, egy második gödörben s mellettem hasonló távolságra gróf Breunner. Lovainkat, hogy a lövésben ne gátoljanak, elvezették. A kaid már előbb kijelenté, hogy nem fog feküdni, mert nagyon fáj a feje s inkább lóháton képezendi a második szárny élét, melly a hajtás sikerére nézve a legfontosabb hely; s így mi hárman kevesen valánk, a vonal pedig kissé rövid arra, hogy e gyors iramú állatok ezen irányba legyenek terelhetők. Sánczomba egy kis nyílást csináltam, hogy láthassam a hajtást s bogy e mellett mégis a gazellák elől fedve legyek. Breunner gróf mögött 500—600 lépésnyire Sidi Ben Henni állott fel, a többi lovas pedig roppant tág kört képezvén, vágtatva távozott, hogy lehetőleg még más gazellákat, is kapjanak a hajtásba. Mintegy fél óra múlva 10—12 lovast láték a láthatáron, sebes iramban és lebegő brnus-okkal 200—300 lépésnyi távolságra egymástól, egy sorban vágtatni. Alló szárnyembereink a kaid és fivére között minden oldalon 3 lovas volt, kik röviden vágtattak, hogy lovaikat kíméljék s azon esetben, ha a gazellák náluk akarnának kitörni, minden erejüknek megfeszítésével útjokat állhassák. Végtére megpillanték egy jóformán számos, 100 darabnál sokkal többől álló falkát, melly sürün összeszorúlva, mint a juhnyáj , minden 100—200 lépés után megállott s mint ez a gazelláknak, ha nincsenek nagyon megijedve, szokásuk: minden átmenet nélkül hirtelen ismét vad futásnak eredve, második szomszédom, a kaid fivére felé tartott, ki sebesen eléjük száguldott. Erre a nyáj villámgyorsan megfordult s 5 darab vált ki belőle, mellyek 150—200 lépésnyi távolban előttem elhaladván, rézsút vonalban Breunner felé tartottak; azonban nem árthattam nekik , fegyvereink 3 sz. seréttel levén töltve, mert — sajnos — Afrikába csak serétpuskákat s kettős golyófegy vereket, de ollyannyira szükséges golyó-és serétcsöveket nem hoztunk, úgy lévén értesülve, hogy ezen igen gyönge alkatú állatok közül seréttel egy lövésre többet is lehet elejteni. Az előttem elhaladókat tehát természetesen a nélkül, hogy lőttem volna, szomszédomra hagytam jőni; a ki, midőn tőle 70—80 lépésnyire lehettek, fegyverének mind a két csővét reájuk süté; mire egy ünö a többitől elvált, a kaid felé tartott s néhány 100 lépés után letelepedett. Most, miután a nagy csoport szemeim elöl eltűnt, azt gondolám, bogy a bajtásnak már vége van s kémkedve emeltem fel fejemet. Az elválottak közül a többi négy , mellyeknek ötödike lövést kapott, ismét második szomszédom felé tartott s egyszersmind az egész csoport is, melly nem messze tőle a második lovasnál ki akart törni. A jeles hajtó, kinek nevét nem tudom, eléjük nyargalt, mire egy bak elkiilönödött és megfordult; a többi bárom pedig úgy, mint a nagy csoport, minden lárma s eszeveszett lovaglás daczára kitört s azután csakhamar valamennyien egyesültek. Az elmaradt bak azonban valószínűleg látott engem, mert majdnem 100 lépésnyire tőlem Breunner felé tört át, ki ez alatt helyét elhagyta; reá lőttem, de