Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-20 / 11. szám

167 hatás nélkül, mert — bár tág öblli „Novotny"-ni csakugyan majdnem veszélyes mennyiségű lőporral és seréttel volt töltve — nem adott lövésjelt s ez egyszer minden megállás nélkül sietett a csoport után. Villámsebességgel tűntek el a nyáj egyes fehér holdjai szemeim elől, de még mielőtt eltűntek volna, láttam : hogy az én bakom is ugyanazon irányba távozik, társaival ismét egyesülendő; mi a juhoknak is szokásuk s ha a bacsó egyet kifog közülük és azt ismét elereszti, az is csakhamar megint a többi közé elegyedik. A gazella is úgy cselekszik mint ez utóbbiak; csoportjai szintén olly tömöttek mint a juhnyájak; fejeik felett fekete vonal látszik, mellyet a sok, e kis állatokhoz aránytalanul nagy kampó képez. Fejeiket ugyanis mindig fenn hordják lígy hogy nagyobb csoportban majdnem lehetlen a bakot az tinötöl megkülönböztetni; bár kampóik egészen különbözők ; az ünőéi vékonyak, hosszúk, egyenesek; a bakéi ellenben alig félannyi hosszúságúak, kétszer olly vastagok s lantformára görbülvék. Egyeseket nagyobb távolból is meg lehet különböztetni, mert mint mondám, kampóik annyira különböznek egymástól, mintha ünő és bak nem is ugyanazon állat volna. Szőrük és nagyságuk egyenlő. Elhibázott lövésem után gyorsan ismét töltöttem s barátomnak mentem segítségére; ki épen megsebzett íinőjének akarta a kegylövést megadni, de ez daczára annak, hogy olly hamar letelepedett, öt be nem várta. Csak itt láttam és tapasztaltam azonban, mit képes egy „Saclirih" (a Sahara lakója) kasonlíthatlan lován véghez vinni : a gazella ugyanis, még rendkivül irainló volt és nem sok vért vesztett — s a kaid a nélkül, hogy löne reá, csakhogy Breunner adhassa neki a kegylövést : (mi egy Beduin főnöktől igen gyöngéd figyelem) utána lovagolt, megterelte és megforgatta borzasztó sebességgel, mint agár a nyálat s mindezt a főnyi nag) ságú szögletes kövekkel vegyes homokon a Djebel-Auresek lábjában, míg végre csakugyan lötávolba hozta, hol azt barátom el is ejté. Egy gazellánk tehát már lett volna, de ezzel korán sem értük be s minthogy beteken át igen sokat látáűk s még csak egyet löheténk, a kaidnak és valamennyi lovasainak ügyessége mellett pedig a vadászat igen nagy élvezet vala: elövezettettük lovainkat s Sidi Ben-Henni brnus-ával különféle mozdulatokat tett és jeleket adott, mire a távolból nem sokára néhány lovas jött elé, kiknek egyike körülbelül 40 darabból álló gazella csoportot látott, mellyek felé el is indultunk. Óra múlva elértük a'kijelölt helyet s láttuk őket nyugodtan legelészni; de vagy szelet fogtak, vagy más hiba történt, nem tudom, elég az, hogy kitörtek, mielőtt még a kört bezárhattuk volna. A kaid mindig hevesebb főfájásról panaszkodott s így elhatároztuk : hogy haza menendünk. Az arabok sebesen lovagoltak, de mi — gróf Breunner vadásza és én — csak lépést haladtunk, azon reményben, liogy még talán valamit lőhetnénk. Eltévednünk a tág sikságon nem lehetett, mert a homokdombok, mellyek alatt a duar feküdt, messziről mindig láthatók valának. Igen sok sivatagorvon kivül, mellyekre nem lőttünk, minthogy most az éhség nem szorított e szomorú pecsenyére és szívós húsra, mellyel Sada-ban 10 napig kelle táplálkoznunk — egy hubara-túzokat is láttunk s közelítettünk is liozzá három 11*