Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-04-10 / 10. szám
151 _ dolt : hogy a lovat valami illendő módon, t. i. agyonzaklatással a más világra szállítsa; a mi — sub rosa legyen mondva — olly lovakon, mellyek semmi módon nem akarnak kövérekké és boldogokká lenni, gyakran megesik ; midőn tehát a szegény hadnagy illyféle gyilkos gondolatokon csűrné csavarná eszét s már majdnem pálczát törne a ló felett, melly neki olly sok keserű napot okozott, minőkért a katonaságnál 45 krt szokás fizetni: belép hozzá egy vén huszár s pálinkaszagú ékesszólásával megkéri alássan hadnagy uramat : hogy a kérdéses sorvadásban szenvedő dikhenczet adná át neki s egyúttal a kapitánytól kérne számára vagy 20—25 darab régi „kitlit" a raktárban heverőkből, mert ő, mikor utolszor „stelbak" (Stellwache) volt, e lónak egész „bibi"-jét kitanulta s ha az az ö keze alatt négy hét múlva nem lesz olly vastag, mint akár az okoczimi serfőző— megfogadja, hogy éltéhen soha többé, vagy legfelehb csak vasárnap iszik „vódki"-t. A hadnagy azonnal átadta neki a lovat, megszerezte számára a 25 darab régi vászonöltönyt; a huszár pedig ez alatt annyi deszkát vásárolt össze — természetesen „lénung"-jánaklegkisebb kárával,—hogy lova számára minden oldalról elzárt rekeszt építhetett. E rekeszt azután szalmával kitömött vánkosokkal, mellyeket a „kitlik"-ből készített, szépen mindenfelől kibélelte s térdig érő almot vetvén, lovát beeresztette s szabadon hagyta. A hadnagynak azon kérdésére : váljon mire való e sok gyerekség? azt válaszolá a huszár : hogy e ló nem tud aludni, mert olly gyengék és érzékenyek csontjai, miszerint neki a kiszabott kevés alomon a fekvés fájdalmas; ö látta, hogy eló állva akarván az alvást megkísérteni, a mint elszunnyadott, azonnal eltántorodott s ismét felébredt s hogy még sokszor a választó fához is akart támaszkodni, de az, minthogy mozgékony, őt meg uem tarthatá s igy magát ki nem alkatván : okvetlen soványnak kellett maradnia; minek következtében azért bélelte ki oldalait a rekesznek : hogy azokhoz kényelmesen odadülliessen, ha netán eleinte félve a kemény fekvéstől, nem akarna leheveredni. Es igaza volt az öreg huszárnak, mert e naptól fogva e ló, melly ezelőtt csak hajára és szégyenére volt a szakasznak, szépen hízni kezdett s néhány hét nmlva, ha nem is lett talán olly poezakossá mint az okoczimi serfőző : mégis igen oda illett a többi közé s minthogy ezután számára mindig elegendő alomszalmáról gondoskodtak : jó húsban és erőben maradt mind végig, mig a kérlelketlen dobszó felette is el nem hangzott. A zaklatások, illetőleg mogyorópálczák sat. működni megszűntek; az öreg huszárpedigbüszke szerencsés fogására s issza a vódkit nemcsak vasárnapon , hanem hétköznap is tetemes mennyiségben és — minthogy fogadása által e kedvelt élvezetét olly nagyon koczkáztatá, de nagy örömére el nem veszté—jobban szereti mint valaha. Petheö Dénes.
