Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-03-30 / 9. szám

130 _ Épen midőn a hajtók körülbelől a hajtás közepén hallatszának, történt egy lövés, mit fájdalmasbőgés követett, utána egy második, harmadik és negyedik lövés, mire minden moraj megszűnt, és egy iszonyú medve fekvék elterülve előttünk. E sorok irója több vadásztársával együtt szép jelenetnek volt tanúja : ugyanis, Sztáray Viktor gróf magához engedé jönni a medvét nyolcz lépésnyi távolságra, ekkor reá lőtt s a szörnyű állat elesett ugyan, de pillanat alatt két lábra ágaskodék és már alig volt három lépésnyire a hírneves lövőtől, midőn ez a legnagyobb hidegvérrel másodszor is reá siité fegyverét, mire a már halálra sebzett medve bőgve e sorok irója felé látszék útját venni, ebben azonban megakádolyozá a nevezett vadásznak jól irányzott harmadik és negyedik lövése, mellyekre végkép összerogyott a hat má­zsás vad. Több régi gyakorlott vadász állítása szerint illyen medve vidékünkön leggyérebben található. Színezete: sárgabarna fej, fekete kis fül, egész testén bámu­lásra méltó finom fekete szőr, mellynek mindenik szála ezüstfehér színbe végző­dik. Hogy többször találkozott már lövészekkel, bizonyitá a hullájában talált három golyó és hét futó. Az eredménydús vadászatot szokás szerint víg lakoma követé. Az álladalmi erdőségben tartott vadászatok alkalmával egy felvigyázó két­szer volt szerencsés öt nap alatt medvével találkozni, és mindkét ízben majdnem mesés módon a felbőszült állatoktól megmenekedni. Egy vadászat alkalmával a medve őt keresé fel csendes állásán; nem akarván nagyon kegyesnek látszani, rá lőtt a medvére és meg is sebzé azt, de a haragra gyuladt állat két lábon neki rohan és már majd művészetéhez a fodrozáshoz fogott, midőn a felvigyázónak sajátsze­rű ötlete a dolognak más fordulatot adott. A mint t. i. a medve nagy boszúsan feléje közeiedék, ő vállán csüggő köpenyét dobá reá s míg ezt a medve mérgesen dirib­ről darabra szaggatni ügyekvék, azalatt az újonnan felélő vadász tova iramlott és igy játszván ki a medvét, közmegelégedésre vadásztársai közé jött, kik a vele tör­ténteket hinni alig akarván, állására menének s itt az előadás valóságáról meg­győződének, mert az egész köpeny helyett csak imitt amott találtak egy-egy fosz­lányt. Otödnapra ismét vadásztak medvére, és a már most köpenynélküli vadászt újra egy más medve szerencsélteté látogatásával, de ezzel már hamarább járhatott volna pórul, ha szomszédjai nem lövik le róla a medvét. A szerencse fia elállván a számára hagyott helyet, alig időzék ott pár perczet, midőn egy roppant nagyságú állatot lát maga felé közeledni. Nem sokat tétovázva reá lőtt a medvére, de nem találván azt halálosan, egyszerre csak azon veszi magát észre, hogy a félelmetes állat két lábon határozottan felé tart. Ekkor elkezdett szaladni, a medve azonban hamar utóiérte, egy lábütéssel földre teríté és a mint már a lövész alatta fekiivék, felhagyott szokásával s nem lábbal támadá meg áldozatát, hanem fogaival vagyis inkább Ínyeivel kezdé annak karjait marczangolni. Zaj történvén a hajtásban, szom­szédjai összefutottak és rajta lövék agyon a mérges vén vadat. Későbbi megvizs­gálás folytán kiderült, hogy a medve már oly vén s fogzata annyira lekopott volt, hogy ínyeiben maradt csonka fogaival nem nagy kárt okozhatott. Mindamellett a szerencsés lövész ideggyöngeségbe esett és négy napig folyvást a medvéről beszélt félre, mit a pórnép eleinte örülésnek tartott s esak hosszabb idő múlva lehete a való-

Next

/
Thumbnails
Contents