Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-10 / 7. szám

114 Kiástuk még az utolsó vonalat is, de nyúl sehol sem volt. Mig mi a rókát kergettük — elment. Hasztalan fáradozásom fölötti boszúságom és reményem meghiúsulása majdnem könyeket facsart szemeimből. Ehhez járult még az is, hogy gyalog kelle haza mennünk. Hátha még azt is megvallom, hogy más napra ébredvén, meg nem mozdulhattam ágyamban a szokatlan munka fáradalmai miatt. Atyám nevette a dolgot és megtanita, hogy a nyúl, ha rókalyukba szalad, mindig az egyenes vonalon halad abba és se jobbra se balra el nem tér. Hasznát is vettem később e tanácsnak. Agaraim még ekkoráig idegen agárral nem futottak és nem értvén a dologhoz, meg voltam velők elégedve, mig egy régi agarász bátyám meg nem hivott alkalmilag agarászni. Örömmel siettem nyolcz agarammal a kitűzött helyre. „Hát te minő csordával jársz? Nincs már jó agarad ?" — Illy szavakkal fogada bátyám a várt szives üdvözlet helyett. „Hát mellyik a legjobb agarad? Azzal, nem bánom, agarász hatunk, de a többit bezárjuk az állásba." „Mind jó ez, felelém, én mindnyájával együtt szoktam agarászni, hanem a Sólyom még is a legjobb." „No hát zárd el a többit és hadd jöjjön hát a Sólyom." Csak bátyám iránti tiszteletem tartóztatott, hogy vissza nem fordultam, nem lehetvén nyolcz agaramat az ő három agarával futtatni. Az agarászat eredménye négy nyúlfogás volt. Hármat a Sólyom kapott el. „Lássa bátyám, — mondám, midőn Sólyom az első fogást tevé — az én agaram fogta el a nyulat." „Jaj, fráter, nem tudsz te agarászni; — hiszen többnyire a hátulsó agár kapja; fel a nyulat, ebből tehát nem következik, hogy jó ; de figyelj csak, és meglátod hogy agarad soha egy fordítást sem teend az én agaram mellett." Nem értettem bátyám szavait, de fájt agaram felőli rosz véleménye. Az estet bátyámnál töltök, hol késő lefekvésig agarászott mindig a társaság. Én is dicsértem agaraimat és őszintén felelék a nekem tett kérdésekre. Sok kitételt, műszót, csalhatlan állításokat hallottam, de nem értettem. Reggel ismét lóra ültünk ; bátyám szekérre tevén fel három agarát s nekem jó kedvet akaván csinálni, előbb az én nyolcz agaramat akarta futni látni. Az első nyúl történetesen elment, még pedig úgy, hogy agaraim nem is érték. Én futtattam, tehát kiabáltam is természetesen, a mint csak lehetett. A mint a társasághoz visszaérék, bátyám e szavakkal fogadott : „No, fráter, ezeket mondod hát te jó agaraknak ?" „Nem tesz az semmit, urambátyám, hogy az első nyúl elment, megfogják ezek azért sokszor az ötödiket is." Nem szóltak semmit és mentünk tovább. Felugrott a második nyúl. — „Hajrá te !" — A Fecske fordit rajta egyszer — és nem éri többé.