Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-10 / 7. szám

115 „Hát ha már elég is lett volna az agarászat, öcsém ? — hiszen nem fognak a te agaraid ma nyulat, ha csak valami nyomorékot, vagy sörétest nem.

1' „De ha négyet-ötöt fogna is, - szóla egy jelenvolt, — akkor sem ér az már semmit, mert a jó agárnak az első nyulakat kell elfognia." „Jobb is öcsém, ha arra a kútágasra akasztod fel mind ; ezek a kutyák ugy is csak septemberben, octoberben, nagy hóban s tavaszszal fogják a hasas nyulakat, de be nem érik most a jó nyulat." Meg voltam semmisítve! Igy még nem támadtatám meg. Szégyen, harag, méltatlanság vőnek erőt rajtam. Szomorú arczczal, bánatos kedélylyel folytatám bátyám három agarával az agarászatot. Mint ohajtottam, hogy bár elmenne a nyúl ! — De mintha minden öszszeesküdt volna ellenem, három nyúl ugrott fel és mind a hármat elfogták bátyám agarai. „Látod öcsém, — mondá bátyám —• minek az a sok léhűtő dög, elég három agár is, ha jó." Ezzel elváltunk. Egész hazáig zúgtak fülemben a legyalázó megjegyzések. Nem akartam hinni a mondottakat és még is meg voltam győződve alaposságukról, hisz jelen voltam. Tévedésemet nevelte még lovászom, ki váltig biztata, hogy „Ej úrfi, még is csak jó az a mi agarunk !" Másnap megpihentettem kifáradt lovaimat ; harmadnapra pedig kimentem ismét a nyolcz agárral. A jó sors úgy akarta, hogy fektében lássak meg egy nyulat. A terv készen volt. Kiugrattam a nyulat a nyolcz agár közé. Nem azt néztem, hogy érik e, hanem azt, hogy mellyik négy kutya van leghátul s azt tisztán láthattam is, mert a nyúl elment vágás nélkül. Rögtön haza mentem. A három hajduagár s egy a régiek közül megszűnt élni. (Folytatjuk.) Vadász-adomák. Szerk. úr ! — A „Vadász és Versenylap" iránya nemesebb, mintsem egyedül mulattató olvasmányúl szolgáljon ; mind a mellett nem tartanám feleslegesnek, ha szerk. úr egy rovatot nyitna „Vadász-adomák" czim alatt, mellyben a történt s történhető vadászati curiosumok foglalnának helyet. Szerintem ezen curiosumok még akkor sem lennének érdektelenek, ha tán egynémellyikénél a tényállás kétes lenne is. Mulattató hatásukat igy is megtennék, annyival inkább, miután a vadászok a nagyítás némi szabadalmával bírnak.*) *) E nagyítás nemi szabadalmát elismerjük a tűzrakás körül, bol a bevégzett hajtás után kulacs mellett tréfás kalandokra s vadászregékre kerül a sor ; olvasó,nk azonban méltán tiltakozhatnának e szabadalomnak lapjaink hasábjain alkalmazása ellen, ha e részben szerkesztői tapintatunkra legkisebb vétség volna is róható. — Midőn pedig B. B. ur indít-