Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-10 / 4. szám

68 előtt titok az, hogy nem csak és csupán a közönség által is szeretett szenvedélyes úri о var gr. Batthyány István lett örömmel elsőül üdvözölve a kitörő harsány éljenek kel, de nagy mértékben illette e zajos tetszés a derék lovas telivérének magyar nevét is ! Minden pártatlan szemlélő előtt teljesen tisztán áll, hogy a zajos tetszésnek nagy része azon lónak magyar nevét illeté, mellyet a nemes gróf olly délczegen vezetett a czélhoz s ért rajta be elsőnek a nyerponthoz. — Pedig a lónak neve még csak nem is szép, nem is költői, legfelebb tréfás. Kérdem, ha e lónak neve Vihar, Roham, Délczeg, Lengő, Zászló, Dalia, Levente, stb. nem lett volna-e a kitörő tapsnak értelme még érezhetőbb? Jól esik az bármelly népcsaládnak, ha nemzete szineit bármi alkalomban fényleni látja, akár van akár nincs benne hiúság, bizony csak jobban örvend a német is, ha May-Röschen, Verzug és Trumpf-Dame nyer, mint ha Cigarette vagy épen „Trója királyának testvér bátyja" az első. S elvégre ez is egy betű a magyarság a-b-c-jének kiegészítésére, mellyet olly méltán vár tőlünk e család s mellyre nincs ok, miért tagadnók meg magunktól. Csatározásnak jegyzettük e pár szó czimét s ha volna szives olvasóim közül, ki azt vetné szemünkre, hogy csatározás örve alatt ágyúból lőttünk, hogy rohamokat s nem előcsatározast vittünk végbe, úgy nincs mentségünkre egyéb mint az, hogy ítéltessünk el mi, de pártoltassék az ügy , mellynek ha nem sikertilt előcsatárzó egyes közvitézeül elfogadtatnunk, vagy ha az ellentábor lelő, úgy még estünkben is azt kiáltjuk, hogy „éljen az ügy", mellyért a toll-fegyvert felkötöttük. VISONTAL Gondoskodjunk a vad szaporodásáról. Hála azon ismételt buzdító felszólításoknak, mellyek hazai vadászatunk szabályozása érdekében e lapok hasábjairól minden igaz vadász szivéhez szólottak, örvendetes és ma már nem tagadható jelenség, miszerint felismerte miuden öntudatos vadász, hogy haladnunk kell e téren is, — és igy lön, hogy egyesületek úgy mint egyesek buzgó bajnokai lettek a vadászat ügyének. Valóban ideje is volt, — mert ha még egy generatió tétlenül nézi mint folytat (alább megírjuk hányféle) vadirtó elem vadaink ellen pusztító háborút, a nélkül hogy eszébe jusson bárkinek kérdezni, hogyan tenyészik a vad s ezen körülmények közt szaporithatik-e ? — állítani merjük : egy évtized alatt csak egy árva nyulat is találni, naphosszat tartó sokszor sikeretlen feladat leend. Vannak szép hazánknak előttünk ismeretes vidékei, mellyeknek tölgy-, cser-, bükk- söt a felsőbb vidékeken fenyvesekkel koronázott bérczei és az alattok csekély emelkedéssel elterülő gyönyörű erdők a gondviselés által teremtve látszanak arra, hogy a vad minden nemével bővelkedjenek. — Ámde úgy áll fájdalom a dolog hogy a ragadozó vadak szertelen elszaporodásán s az erdőket juhnyájak után bebarangoló és a vadat tizedelő juhászkutyákon kivül — merőben lehetlenné teszi a vad