Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-10 / 4. szám

62 s akkor épen ezerszeresen a mellett nyilatkozunk, liogy már akkor csakugyan két annyi súlyt vetnék arra, hogy ama belföldi ivadék teljes értékű jó magyar névvel vegye útlevelét, mert már akkor nem csak itthon, de künn is megszégyenleném magamat, ha ott valaki mutatna lovat nekem, melly hazámból került, ott született, nevekedett, s még is nem magyar, hanem bármelly más névvel érkezett 1 Hiszen még azok is, kik hon úgynevezett „nem magyarok" gyanánt szerepelnek, kik a külföld rendithetlen hivei, utánzói, imádói, kik hon mindent elhanyagoló — szóval rosz magyarokúi ismeretesek, még azok is, ha künn szó van a hazáról s egy-egy fénysugár-övedzette korszak emlittetik, mikor igy meg úgy volt, bizony derék nemzet az a magyar, az a huszár, az a tüzes dal, az a délezeg lovas, az az arany nektár s több efféle, — akkor ök is előtérbe szeretik helyezni, hogy ők magyarok ! Abban azonban teljesen igaza van némelly ellenesemnek, hogy az átmenetel, bár mi csekélynek tűnjék fel e dolog, nehéz és mindenesetre sok kellemetlenség gel jár. Engedjük meg azt is, hogy nem is olly országosan lényeges e dolog, hogy attól nagy eredményeket várnánk, hogy azt a nemzetiség sine qua non-jának tekintenők. De hiszen minden nagy egész sok apró részből állott össze, a fát sem vágják ki egy csapásra s a világot sem civilisálták egy napiparancscsal, egy szózattal, egyszerű egyes tettel ; de a szabadságot sem szószékből adták s nem nagy müvektől, hanem összeérzö egy akarattól, egy jellemtől, egy és ugyanazon érzelmek azonos kifolyásától várjuk mi is nemzetcsaládunk eredetiségének visszaszerzését. Minden egyes részletes apróságokban a magyarság legyen az irányfonal s ha magyarok vagyunk, érzelmünk húrjai egy danát zengjenek bölcsőnktől minden életüzelmünkön át koporsónk beszegzéseig. Innen indúlva s az élet útjain haladva, minden göröngyöt, melly nem viseli lelkem szinét, ha hatalmamban áll s ha jobbnak látom, átidomitok, hogy legyen lépcső haladásom ösvényén. Hogy közszellem ébresztése életkérdés, hogy a nemzetcsalád életere kiszárad, ha honszerelem nem ápolja, azt sem kétli ma már senki. Nincs pecsovics, nincs kubinszki, kivel vagy kiknek egymással küzdeni s csatározni kellene. Bizonyos ponton találkozunk mindannyian, főúrtól le a pórig ! — Ma már csak egyes apróbb dolgok életbehivásán czivódunk rágódunk s ez apróbbaknak halmaza van még ma E. Megfoghatlan a kiilszemlélő előtt, de természetesnek tűnik fel a velünk élő szemében, ki mindent lát tud s be van avatva abba is, hogy mint volt ezelőtt s mint van most a világ sora, rendje ! Nem is átalljuk kimondani, hogy egy harmadik ellentábornak gúnykaczaját is komolyan visszautasítva, súlyt helyezünk ezen apróságosnak látszó, vagy annak nézetni szokott dologra is. — Előttünk épen nem kis értékű dolog az, ha Bodlondeb, vagy Bolondeb-nek van-e irva valamely ló neve, kivált, hahogy tulajdonosáúl aztán egy feltétlenül tisztelt család neve áll. — Épen igy nem csekély lem azon esetet sem, midőn a pesti gyepen a múlt évben a Nákó-dij nyertese „Gombócz" olly nagy tapsvihart aratott. Nem csekélylem a kitörő örömzaj okait sem. S váljon ki