Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-02-10 / 4. szám
23 1 Neved dicsőült Wesselényi Rettenetes vala és imádott.. Wesselényi Miklósban a Dánielvér és kényeztetett nevelés a kártékony Indulatosságot a legnagyobb fokra emelé. Véralkatnak tulajdonítani lelki hiányainkat, annyi mint gúnyiratot irni az erkölcsészektől magasztalt emberi szabad akaratra ; s még is nincs különben. A páratlan lelki erejű Wesselényi csendes pillanataiban erkölcsi véteknek tartá indulatosságát, annak fékezésére mindent elkövetett ; szeszes itallal vagy fűszerrel soha sem élt, húst ritkán evett, télen nyáron hideg jeges vizet ivott, fejét és mellét szüntelen azzal locsolá : de forró buzogó vérét mindezek nem valának képesek csillapítani s az indulatosságán ezerszer könynyezve bánkódó erös férfi a legelső alkalommal már újra nem ura önmagának, mert a heves vér ördöge gúnyjátékot űzött lelki erejével. Inclulatosságában imádva szeretett nejét s egyetlen fiát sem kímélte : dühe csillapultával pedig mindent elkövetett hibája helyreho zatalára. Elte pályája telve van illy jelenetekkel. Idősb b. Wesselényi Miklós családi köre után legtöbb figyelmet pompás lovaira s ménesére fordított. A szép ménesnek a kikeletkor legelőre bocsátása sajátságos ünnepélyességgel történt meg. A kolompokkal megrakott és szalagokkal felékitett kanczákat és csikókat ö maga, a fia, udvari tisztjei, sőt vendégei is lóháton kisérték ki a zsibai dús legelőkre. Ez nála a kikelet ünnepe volt : a mellyet, főkép földmivelö népnek soha sem kellene elmulasztani, mintegy liálaadásúl azon örömökért, mikben a természet ura részelteti, kik azokat fölkeresni akarják s felfogni képesek. Wesselényinek főjellemvonása az eredetiség lévén, ezen ünnepélyt mindig saját modorában ülte meg. Egy illyenen magam is jelen voltam, mellynek vigalmát szomorú intermezzo szakitá meg, mit el kell beszélnem. Harsona riadás s ostorpattogás közt vonult el a diszes menet Zsibó tágas utczáin, midőn a zaj a mostani szeszgyáron alóli kertek mellett aluvó néhány sertést sajátságos röfögéssel rezzent fel, mire az ifjú Wesselényi tüzes paripája olly hatalmas oldalszökést tett, hogy a rajta ülő fővel bukott a kemény göröngyök közé s azonnal elájúlt. Néhány perczig halottnak hivők. Atyja, lováról leszökvén, a kétségbeesés hangján adá mély bánata jeleit, mig utóbb halottnak vélt fia heves ölelései közt a rendkívül erős férfin összerogyott. A fiu néhány perez múlva eszméletre jő. Az örömhangokra magához tér az atya fia pedig talpra szökik. Az atyai kétségbe- '
