Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-11-30 / 33. szám

538 az ember elmegyen egyik határból a másikba és egyik tóról a másikra, hogy száraz és vizivadászattal egyszerre foglalkozhatik, és hogy bátran járhat, hol és merre tetszik, mert a mándoki, ujfehértói, berkeszi, baktai, nyírbátori, nyírbélteki és eszlári tilosokat kivéve, ugy szólván az egész megye egy szabad vadásztér. Ezen szabadság nem használ ugyan a vadállomány gyarapodásának, de a kellő rend és a szabatosság mellett még sokáig fennállhatna. Kellemesek a nyíri vadászatok végre azért is, mert Szabolcsban még sértetlenül van meg az őskori magyar vendégszeretet; az elfáradt vadász bátran beköszönthet minden házhoz, melly feléje a távolból kacsingat s biztos lehet felőle, hogy ha nem látja is messziről füstölni a kéményt, mégis szívesen látják oda benn. Tyúkkal kaláccsal tartják itt jól a vendéget és könnyű italú nyíri borral, melly a szomjas toroknak olly jól esik. Midőn ezen kiváló vendégszeretetnek, ezen önzésnélküli szivélyességnek olly számtalanszor valék tanúja, nem egyszer jutottak eszembe Martíalis versei, mellyekkel Faustinus és Julius barátjainak vendégszeretetét örökíté : Facto vocatur laetus opere vicinus, Nee avara servat crastinas dapes mensa, Vescuntur omnes , ebrioque non novit Satur minister invidere convivae. At tu sub urbe possides famem mundam Et turre ab alta prospicis meras laurus ! És tovább : Hoc rus seu potius domus vocaada est Comendat dominus ; tuam putabis , Tarn non invida, tamque liberális Tam comi patet hospitalitate. Es sokszor, igen sokszor mondtam el magamban : áldjon meg az Isten benneteket ! Kirándulás Belgrádból Kragujevátzba. Gr. H. L-tól. Belgrádon tartózkodásom óta mindig óhajtottam utazást tenni az ország belsejébe , azonban soha sem akadt kedvező alkalmam, mig végre ugy történt, hogy Miklós herczeget, ki a skupstina megnyitására Kragujevátzba utazott — elkísérhettem. Ne várja az olvasó, hogy statistico-geographiai értekezést irjak a szerb fejedelemségről ; én csupán tárgyilagos nézletemre fogok szorítkozni.