Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-11-20 / 32. szám

527 telve és annyi zajt költött föl e magányban, hogy figyelmesen hallgatózni kezdtem, a helyett, hogy egy második golyót küldtem volna a futó állat után. Azon pillanatban, midőn vissza akartam térni sátoromba, egy oroszlány ordított a völgy mélyében. Mennyi hatalom van e hangban ! mondá*** lord. Ehhez semmit sem leliet hasonlitni, és biztosítom önt, hogy némelly pillanatban ugy rémlett előttem, mintha a sziklák, fák és a föld megingottak volna tőle. Mikép hagyhatta ön el a vidéket, miután egyszer fölfödözte ? Én örömest ott tölteném életemnek felét s ha ön akarja hozatok egy vas házat Angolországból, ön egész éven át benne fog lakni, és én minden évben hat holnapig önnél leszek. Hlyen vidék van Guelma szomszédságában, félórányira a várostól, és a lakosok még sem ismerik. Nem kell tehát csodálkozni, bogy Algéria többi részét nem ismerik az európaiak, és olly kevéssé ismerik azon emberek, kik már busz év óta ott laknak. Ez persze nem nagy baj vadászati szempontból; de nagy szerencsétlenség a gyarmat érdekeire nézve, mellyröl annyit beszélnek, annyit irnak s mellyet messzelátón át kormányoznak. De térjünk vissza tárgyunkra. Azt mondtuk, hogy a franczia Afrika a vadász paradicsoma, de mielőtt tovább mennénk, jó lesz a „vadászat" szót szorosabban meghatározni. A primitiv állapotban élő emberre és a vadorra nézve, vadászni annyi tesz mint táplálékot keresni; a nagy világi férfiak közül sokan csak azért vadásznak, hogy fényüzésöket hirdethessék. A társadalom többi osztályaiban, azoknak fele, kik puskát hordoznak, csupán azért használják azt, hogy az időt öljék meg vele; és mégis a nagy urak közt ugy mint a polgárok közt, minden országban, a legnagyobb nemzetek fejedelmei közt, ugy mint a legszegényebb nemzet parasztjai közt, vannak emberek , kik a vadászat kedveért vadásznak. Ezeket és csupán csak ezeket lelkesíti, akaráin mondani, ezek fölött uralkodik szent Hubertnek, fajkülönbség nélkül mindnyájuk védőjének szenvedélye. És ezen általános szenvedély, egyike a legnemesebbeknek, legerősebbeknek és legtartósabbaknak, mivel száz különféle módon gyakoroltatik, ekkép határozható meg : keresni a nehézséget, azt föltalálni és legyőzni. Ha e meghatározás helyes, és azt hisszük, hogy minden valódi vadász egy véleményen van velünk, ugy továbbá meg kell vizsgálnunk — Európán kezdve—azon vadászatokat, mellyek veszélyeik által leginkább lelkesitnek. Ezek: a rendes és a hajtó vadászat. Az elsőnek föladata az ügyességet gyakorobi és néha—igen ritkán — próbára tenni a bátorságot a veszélylyel szemben. A hajtóvadászatnál vonzóbb bonyodalmak vannak, különösen olly vidékeken, hol a legyőzendő akadályok számosak és nehezek. Némellyeknek, és mi ezek közé tartozunk, e vadászat a falkaés a kürtök dallamos hangjai miatt tetszik. Szerintünk, mint lövési gyakorlatot tekintve csak két vadászat nehéz ; puskával sárszalonkára és karabinnal vadkecskére és zergére. Ennyi Európáról. Amerikában találjuk a törpe husfalókat, vagy a gyepfalókat, mellyeket könynyen el lehet ejteni. Közép-Afrika, India, Abissynia és a felső Egyiptom gazdagabb az erdőit népesítő állatok számára és változatosságára nézve : az oroszlány, tigris és elefánt szép vad, de csupán a két elsőnek vadászata valóban veszélyes, és ezenfölül e vi-