Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-11-20 / 32. szám

520 tüstént, amint világra jönek, futni tudnak s helyeiket gyakran változtatják , mi által elleneik kinyomozásától leginkább menekülnek. De térjünk az egyes vadnemüek elősorolásához. Itt van legelőször is a borz (Taxus ursus meles). Ő a kevésbbéháborgatott erdők mélyében s nem ritkán kisebb elhagyatott sűrűkben, honnan éjjelenkint biztosan járhat legelészni, szokta kotorni szállását. A német vadászirók Behlen, Wildungen, Dietrich, Winkeil, Slevogt és Train tudósításaik szerint, mellyek bosszú ismertetéseket tartalmaznak a borzról, azt hihetné az ember, hogy ezen rendkivül félénk, a napot és minden zajt kerülő , legel vontabb magányt és mindenek fölött nyugalmat kedvelő állat csak lakatlan helyeken nagy erdő vadonokban, hol makk, bükk, vaczkor, galagonya, berkenye s másbogyónemü bőven van, szeret tanyázni: ime Szabolcsban nincs is olly nagyszerű erdőség, mit vadonnak vagy rengetegnek nevezhetnénk, sőt inkább csak elszigetelt apróbb cserjékkel s nagyobb erdöfoltokkal találkozunk, mégis van bennök borz akármennyi, mert kerti s vadgyümölcsöt, köménygyökeret, fehér és sárga répát, bab és borsófélét, makkot és bükköt, szőlőt s mindennemű bogyót itt is kap eleget s mert rókaszállás alakú vaczkát, a renyhe s aluszékony magányzó a nyiri homokban sokkal kevesebb fáradsággal kotorja ki, mint bárhol másutt. Miután azonban november derekától februárig álomszerű heveréssel szokta tölteni idejét, még pedig ez idő alatt nem szíjjá, mint sokan állítják, saját zsírját, hogy éhségét enyhítse, hanem mint a medve, valóságos aléltságban búzza ki a télszakot és szállását a négy téli hónap alatt soha el nem hagyja ; miután továbbá a bakzás rövid idejét, november elején kivéve , midőn a fajzási ösztön az ő rideg véralkatát is hosszabb kalandokra serkenti és kivéve azon gyér eseteket, midőn legelészés közben elkésvén, naphasadtakor valamelly útban eső menhelyet keres magának — nappal soha sem mutatja magát: valóságos vadászszerencse kell hozzá, hogy kopózás vagy hajtás közben, a futóvá daknak eme legfélénkebbje a vadász elé botoljon. Holdvilágos éjszakákon pedig utána lesekedni, míg előre kinézett szállására liajnalhasadta előtt visszatér, igen kevés embernek van kedve s igy többnyire bántatlan marad, valamint hogy azt — miután senkinek nem árt és majdnem semmi kárt nem teszen, — meg is érdemli. Ozvad (Cervus Capreolus) a tulajdonképeni Szabolcsban nincsen, csupán gr. Károlyi vasvári és mérki tilosaiból, mellyek a Nyírben ugyan, de már Szathmárban vannak, az úgynevezett Csomaközre és nyírbátori