Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-11-10 / 31. szám

511 földes űr sem gazdatisztek nem levén , csak hat tót parasztot s ezek között is csak kettőt puskával ellátva, tudtunk e tervezett hadjáratra toborzani. Gyönyörű nap viradt reánk Szt.-Mártonban, honnan 5 órakor reggel elindulván, már 8^-kor T-ba érkeztünk. Megérkezésünk után leszállván lovainkról, kikia számára rendelt-szállásra ment; átöltözködtünk s azután legényeink kíséretében fegyvereinkkel ellátva a meghatározott helyen a vendéglőben gyűltünk össze, hogy onnan szándokunk felül a birót tudósítsuk s megkérjük, szólítaná fel nevünkben a vadászatkedvelőket, hogy velünk jőjenek, vagy ezek híjával néhány a tájat ismerő egyént fogadjon , kik vállalatuukban kalauzokkint szolgáljanak. Ha e vadászat Chinában vagy Dél-Afrikában történt volna, leirnám a valóban sajátságos t-i vendégfogadót, mellynek szerfelett sok hasonlatossága volt a híres telepítő citoyen Kurznak amerikai palotáival ; de így csak annyit mondok, hogy e csárdában nem pödört bajuszú ádáz csikósokkal vagy szegénylegényekkel, hanem széles kalapú, simára borotvált burgonyafalókkal, azon idomitásban levő üveges és drótos vándormadarak legérdekesebb példányaival volt szerencsénk találkozni, kik vajmi nem sokára nyilsebességgel és ernyedetlen kitartással fogják befutni ama nagy versenypályát, mellyet Európának nevezünk. A fogadós kivánatunk szerint ellátott élelemmel. nem felejtve a csikóbőrt búderítő hiányában zöldes színű borovicskával megtölteni, mellynek sajátságos jó tulajdona, mit a vele élő tótokon tökéletesen bebizonyított, az, hogy a lábakat vándorlásra rendkívül képesekké teszi. Nekem az étkekből csak egy darab izzó vörös sajt jutott, mellynek szemléletére, de kivált szaglálatára, mivel akkor még csak kezdő vadász valék, szivem egészen elkeseredett a világ minden medvéje iránt s mélyen sajnáltam a jó délebédet, mellyből ma — nem valék eendő. A jelenlevő tótok közül négyet, még a biró megérkezte előtt sikerült expeditiónkra megnyernünk, kik is számunkra erős, alúl kissé meghegyezett, fölül gamós botokat vágtak. Később eljött a biró s midőn kivánatunkat tudtára adtuk, maga fiával, ki mellesleg legyen mondva igen délczeg, hosszú, öklös mintegy 25 éves tót legény volt, örömmel ajánlkozott kísérőnkül, miután kapitányunk S. mind a kettőt jeles lőfegyverekkel ellátta. Körülbelül 10 óra lehetett, midőn elindultunk; rekkenő bőség szorúlt ez óriási hegyek közé, minden csendes volt, ember és állat az árnyékon keresett menedéket s minthogy a hegy, a medve tulajdonképi tanyája nem közvetlen T. fölött fekszik, szekereket fogadtunk, mellyek egész a Kriva lábjáig mozdítottak. Személyzetünk állott hét puskásból, négy hajtóból s azon öt legényből, kiket mi mint szolgáinkat, mindenik egyet-egyet, magunkkal vittünk ; ezenkívül századorvosunk , egy igen kedélyes öregecske úri ember, mint önkénytes fegyver nélkül csatlakozott hozzánk. Keményen fentük fogainkat a nagy medve bőrére s mindegyikünk szintén fogadni mert volna, hogy ő fogja T. vidékét ez éhes ellenség további rablásaitól megmenteni. Mintegy fél óra múlva a hegyaljára értünk, hol is kísérőink fölszóllítottak, szállnánk le a kocsikról s minthogy a medvének valamelly szokott tartózkodási helyéről tudomásunk nem vala , csak úgy cserkészve indultunk fel a hegy csúcsa-