Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-01-30 / 3. szám
23 1 hogy a hajtott róka a Dunától rögtön visszakerülend. Úgy is lön, a lompos farkú egy hajlással visszafordúlt a folyamtól, ismét rejtjébe bujt s néhány sikertelen czikázás után a falkától szorítva újra kisurrant, ez úttal északkeletnek véve irányát. Húsz percznyi kemény lovaglás és szünet nélküli hajtás után, a Dunakesz alatti kertek sövényei s bozótjai közt tünt el a róka, de az öt már húsz lépésnyiről hajtó vezérkopó segélyével nem veszté nyomát a derék falka s némi hajhászás után épen a falu főutczája torkánál lön az új tally ho. A megszorúlt ravasz számára nem maradt egyéb menedék, mint a faluban tenni önkénytelen látogatást, de midőn a falka a föutczán is utána iramodva már-már zugolyba szorítaná, akoma végmenhelyet keresni a tisztelendő úr udvarába fordúlt s itt egy alacsony sertéséi fedelére ugrott fel, hova felbőszült üldözői nem követhették s csak alólról szórták reá az átkot. Kevés pihenés után az ól fedeléről egy fészerre s innen a parochia tetejére ment fel a menekvő — s mire a lovasok az udvarba érkeztek, láthatlanná vált. Keresték, kutatták, hajhászták itt is ott is, erre is arra is ; mig végre egy ama négy öt száz néző közül, ki a faluból e sajátszerű látványra összecsődült, elrikkantja magát: „Ni ni ! ott a róka a kürtőben !" „Mi az a kürtő? hol az a kürtő?" kérdi egyszerre tiz hang is s kiderül, hogy e vidéken a kéményt nevezik kürtőnek, a róka pedig e kürtőnek oldalnyilásába akarván bújni, fejével s két első lábával bennszorúlt, mig vitorlája künn lengett a szellőn. Vagy talán nem is szorúlt be, hanem struczlogikával azt hitte, hogy ha ő nem lát, őt sem látják. Lajtorja lön ekkor az első szükség, de elegendő hosszú nem levén kéznél, háromból kötöztek össze egyet s ezt a kéménynek támasztván, veszedelmes hágcsóin gróf Károlyi Sándor felmászott, ostorával róka komát faránál átkötötte s kezdte őt kaloda-asylumából kivonni. Ez ürömest engedett már a visszavonásnak, mert a füst gonoszúl infestálta orrát s szemeit — s olly hirtelen mozdulattal jött kifelé, hogy gróf K. S. tanácsosnak látta őt ostorostól együtt ledobni. Most következett a legszebb jelenet. Az ostor vége a lajtorjának egy fokára tekerődzött s igy az ostor másik végéhez kötött róka perczig a légben függött lebegett, alól pedig az egész falka comicus feszültség közt várta a lecseppenő mannát, mi meg is történt, mert a kötött csomó a róka testsúlya alatt kioldozódván, ez a kopók kellő közepébe zuhant s perez alatt megszűnt lenni. A kill olly dühös volt, hogy idő sem maradt constatirozni azon alapos gyanúmat, miszerint e róka ugyanaz lehetett, mellynek emlékiratait e lapok múlt évi folyamában közlöttem. E mindenesetre ritka s nevezetes vadászesemény mellékdai abjáúl közöljük a következőt, mellyet Sárosból Radvány Imre úr szíveskedett beküldeni : „Gróf Szirmay Sándor úr, kinek lovagiassága kezeskedik a következő tény valódiságaért, beszélte el nekünk e sajátságos esetet, melly szwidniki uradalmában a múlt év véghavában történt s a vadászok előtt nem lesz érdektelen. A hó, melly egész novemberben vastag borítékkal fedte Sáros egész vidékét, december elején olvadásnak indúlt ; ez tette lehetővé, hogy a sertések ismét makkra hajtattak az erdők belsejébe. Dzendzel Péter a gróf szwidniki erdésze fegyvert fogva december 6-án az erdőbe rándúlt, hogy egy részt kötelességét teljesítendő a gondja alatti erdőket
