Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-08-10 / 22. szám

361 dijak hiján vagy érdekéből veszt, vagy illyeket magunknak kell teremteni ? Ez az, mit mindenki kérdez, miről főkép szólni akarok, miről szerény véleményemet figyelmeztetésül s eszmecsere keltése végett kimondani óhajtom. Kis hazánk mindig hires volt lovairól ; lakosai különös előszeretettel ápolták, nevelték, használták e nemes állatot s közelebb is nem csekély áldozattal több elismert derék mén hozatott az országba e nemes faj javitására. Minden tenyésztés azonban csak tapogatódzás a sötétben, ha nincs hol kipróbálni az ivadékot. Melly próba főkép a pályán történhetvén meg legkönnyebben, senki kétségbe nem vonandja, hogy Erdélynek lófuttatásra ezután is szüksége lesz s hogy azt fenntartani kötelesség. Álljanak elő hát vagyonosb uraink, álljanak elő nagyobb ménestulajdonosaink s pótolják a hiányt, melly gyepünkre a Császárdijak kimaradása által háromolhatnék. Én reménylem elő is állanak ők s új dijank meg lesznek alapítva, csakhogyezek a czélnak, az ország lótenyésztési, lófelhasználási jellemének megfelelők legyenek. Erdélynek jó telivér apalovakra, de főkép kanczákra nagy szüksége levén, kell legalább egy nagyobb dij, mellyért külföldi versenykedvelők is érdemesnek találják behozni — itt lehet eladandó — már kipróbált telivér lovaikat; kell lenni egymásik nagyocska dijnak a belföldi telivérek számára, hogy a gazdák telivér lovak szerzésére és nevelésére ösztönöztessenek. Ez az, az ivadékversenyekkel, mire a faj nemesítése és czélszerü nevelés eszközlése tekintetéből szükség van. A felhasználást illetőleg, Erdélyben legtöbb félvér ló használtatik s e jeles fajunk, ha előtte nem, utána bizonyosan nem áll az angol félvérnek. Ezeket használjuk vadászatra, agarászatra, ezeket ha hegyeinken lóháton, könnvü vagy nehéz kocsival utazni akarunk, ezeket adhatjuk el legbiztosabban ; méltó és helyes tehát, hogy a félvér lótenyésztést, az annak alapúi szolgáló telivér tenyésztés emelésén kivül, pár dijnak kizárólag félvér lovak számárai kitűzésével is előmozdítsuk, ingert adva a félvér csikók jó tartására főképen, mi eddig igen el volt hanyagolva s okozta mint egyik tényező azt, hogy a legjobb istállóinkból eredt lovak közül többen a gyepen semmire sem mehettek. E tekintetben a vadász- és az erdélyi dijak jelen alakjukbani megtartását s a hölgyek dija növelését és feltételei czélszerü változtatását tartanám teendőnek, mikor aztán lenne annyi dijunk, mennyitől a tenyésztésre jó eredményt s a közönségnek érdekébresztő kellemes időtöltést várni jogunk van, azon apróbb dijakat is hozzá véve, mellyek ezekbe^ önkényt csatlakozandnak. Ha ezeket tenni elmulasztjuk, egy idő óta lendületet nyert lótenyésztésünk újra pangásba jő. Ennyit a dijak mennyisége és vérszerinti osztályzásáról. Nézetem szerint a futtatást, ha az a tenyésztésre jó befolyású s nem csak kellemes időtöltés akar lenni, mindenütt úgy kell rendezni, hogy a pályán is körülbelül azon lovak nyerjenek, mellyek a mindennapi használatra legalkalmasbak. Erdélynek már hegyeinél fogva erős kitartó lovakrajevén főszüksége s'nem repülő serény állatokra, mint a sik országoknak, itt a telivérdijakat is hosszú futásra s nagyocska teherrel tenném, hogy azokat olly lovak nyerjék el, mellyektől tartós erős utódokat várhatni s nem ama sebes állatok, mellyek a pályánj kurta tért villámgyorsan tudnak ugyan megfutni, de ha egyszer erre képtelenekké lesznek, mint hátas vagy hámos lovak ingyen esznek, mint tenyészanyag pedig tisztán ártalmasak, szülei