Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-01-20 / 2. szám
23 1 még nem működik a lónyom irtó hatással, csak sülyeszt s benyom, ritkán vágja ki a vetést s csak azon esetben teszi ezt, ha a „hallali" épen illy mély földön álló vetésre esik s a sok lovas egyik a másik nyomában gázol ; szóval, ha azon tér összetapostatik, pocsékká tipratik. Azt hiszem, osztatlan érdekkel szólok a dologról s nem tagadható sem a gazda részéről, hogy a száguldást eltűri eltűrheti s kárról nem panaszolhat, — mig a vadász is ismerje be, hogy több izben megujitott gázolással egy „hallali" helyisége bizony szenved, ha vetésre esik, mély földdel tiz eset közül kilenczben. Ebből eredöleg mondjuk azt, hogy inkább elvállalnók, ha ötven lovas — en front — arczjáratban száguldna át vetésünkön, mint hogy fél annyi álljon például előőrsöt csak egy óráig is, egy helyben, ugyanazon egy helyben. Szerintem a rétekben több kárt tehet az átszáguldás, de itt is csak rendkivüli lágyság esetében s ugyanazon mérvek szerint, mint a vetésekről előadtuk. Itt is az átszáguldást mentjük fel s a megállapodást, toporzékolást, nyomon nyomást kívánjuk inkább sújtani. — A réteken mondom inkább félünk kártételtől, mert a réteken, ugarakon, tarlókon még igen kellemes lágyság van, midőn már a vetéseken, — mint a megelőzött szántás által az ellágyulásra egészen fogékonnyá tett földeken — már feneketlen péptenger van. — Az illy péptengerbe kavart vetés megfulad s bárminő feltehető időjárás mellett következéskép ki kell vesznie. Ezen esetben b Orczy Béla számitása nem áll meg. Nem pedig azért szerény véleményünk szerint, mert feltéve, hogy 286 lónyom ugyanannyi egy-egy bokor vetést irtott ki, (mit csak feltéve, de meg nem engedve akarunk érinteni, mert szerintünk ez a szélsőségek közé tartozik) de mégis feltéve, hogy bármennyi ezer nyom közül 286 nyom irtott, ezen 286 nyom lehetlen, hogy csak egy szegény krajczár kárt íett légyen ; mert 286 bokor kalász vagy szál búza minden lehető esetben többet ér a tisztelt b. számításában kitett 1 krajczárnál, még pedig erősen sokkal többet. Ezt előre bocsátva meg kell jegyeznünk, hogy egész előadásunk az őszi lovaglásra van alapítva. Nem igy áll a dolog a tavaszi nyomokra nézve. Ekkor a föld felszíne fel van szíva a fagyok által s mintegy külön réteget képez, az alszintől elváltat. A növény gyöke lenn van az alrétegben s kiálló zöldje hegyére húzva a felréteg szinén libeg. Koránse higyje a szives olvasó, hogy ekkor a lónyom sokkal veszélyesebb ! — Nem veszélyesebb pedig épen e két réteg létezése miatt, mert a felső réteg lenyomása szilárdabb alapra talál az alrétegen s a betaposott növény levegőt kap a két réteg között és igen sok eséllyel bir a ki nem veszésre még akkor is, ha hatalmasan lágy alapon lett az átlovaglás eszközölve. Tán mesésnek látszik a gyakorlatlan előtt állitásunk ; ám kisértse meg s figyelemmel vizsgálja a lónyomokat a tavaszi lég által felszívott megkelt földön, melly meg van dagadva puffadva mint a jóféle élesztő tészta, mely kelés végett a meleg kályha mellett dagadozik felfelé, vagy a jól kistilt magas kenyér vagy kalács, mellynek bélét, ha „hirtelen", pár újjnyira benyomhatjuk s ez ismét visszasimúl természetével járó nagy rugékonysága által. — A „hirtelen" szóra vetjük a súlyt a főnebbi okok itt sem kétségbe vonható alapján.
