Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-07-20 / 20. szám

332 már s minden nagyítás nélkül mondhatom, hogy e számot én is megközelitém ; de a vadászat e neme is ollyan mint a többi, a napok nem egyenlően szerencsések. Az evetek néha úgy eltűnnek, hogy senki sem tudja hova lettek egyszerre, mert ágról ágra ugorván, költözésüknek a földön nem marad nyoma. A sziriánok nem s csak a tungúzok képesek őket fellelni. Annyi tudva van, liogy keletről nyugot felé vándorolnak; helyenként néha hirtelen nagy számmal jelennek meg s mint mondják néha egész Finnlandig utaznak. De ez csak télen lehető, mert ha a nagy folyók nincsenek befagyva, ezeken nem hatolhatnak át s illyenkor e nagy folyamok keleti partjain levő erdőségekben bőven találtatnak. A sziriánok egyébiránt azt tartják, hogy az evetek összegyülekezvén száraz ágakat és fahéjakat vetnek a vizbe s farkukat vitorla gyanánt használva, megkísérlik az átevezést ; de ha szél kerekedik, az egész flotilla hajótörést szenved. Ez mese is lehet, annyi bizonyos, hogy a halászok gyakran fognak ki nagyobb számmal vizbe fúlt eveteket, mi a fönebbi következtetésre adhatott alkalmat. Az evetnek halálos ellensége és felfalója a görény és a nyest. Ez utóbbi itt is ritka. Ama több százezerre menő bundabör között, mellyet Kirensk kerület évenként ad, nyest csak hat-hétszáz akad, annyira, hogy minden ezer evetre három nyes* esik. Ezeket alkalomszorüleg puskával is lövik, de leginkább sajátszerű kelepczébe fogják. Nagyobb hegyi patakon hosszú fasudarat fektetnek át, melly az evetre vadászó nyestnek hid gyanánt szolgál ; ennek közepén rácsozott korlát állja a nyest útját, kis nyílással alatta, mellyen az átbújni akaró nyest nyaka hurokba kerül s midőn ebből kibontakozni erőlködik, megmozdítja a rácsot, melly a hozzá erősített kő súlyával a vizbe fordúl s a nyestet is magával rántja, mig a hurok sodrony másik vége a fasudarhoz levén kötve, a lemerült állat vizbe fúl. A nyest egyébiránt és a hölgymenét sokszor az eveteknek kitett csapdába is beszorál s a sikerre számolni lehet, lia csalétkül császármadarat használnak, mit e ragadozók mohón szeretnek. Nagyobb állatokat, minő a farkas, iramszarvas, medve, sőt még a róka is, bajos volna kis öblű szirián fegyverrel lőni s azért ezeket nem is puskával ejtik, hanem részint csapdákba, részint s leginkább vermekbe fogják, mi nagyon kényelmes dolog, csupán az előkészület kerül nagyobb munkába. Agakból t. i. az erdőben két hosszú — néha egy-egy verstnyi sövényfalat vonnak, mellyek egymástól jó távol kezdődve, mindinkább közelednek s végre összeérvén nagy szögletet képeznek, meliynek hegyében mély verem van ásva. A sövényfalban helyenként nyílást hagynak, túl rajta szintén veremmel, mellyet ágakkal, mohhal s télen hóval takarnak el. A két fal közötti térre került állat, ha csak egyenesen vissza nem fordúl, a nyílások valamellyikén kénytelen átmenni, a verembe esik s az ennek fenekén levő hegyes karókon és köveken zúzza össze magát. Kirándúlásunk elég jó eredményű volt ; Julai nem kevesebb mint tizenkétszáz evetbört szedett össze ; esett pár kék róka, hód és vidra több. Részemről meg vagyok elégedve ; lőttem hat rókát, két czobolymenyétet, és annyi fejér nyulat, a mennyiből egy takaró kitelik. A hóesés egyre sűrűbbé, az evet pedig gyérebbé kezd válni s igy négy-öt nap múlva visszatérünk a kunyhókhoz, hol levelemet egy vadbőrkereskedő viendi Pétervár felé s ezt rövid időn magam is követendő vagyok.