Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-05-20 / 14. szám

228 szólt. Az arab, ki Krassowsky ur szerint jelen volt a párducz kimúlásánál, mint a dolog egyetlen szemtanuja, következő jelentést tön nekem . ,,Az orosz parancsnok körülbelül egy hónapig volt nálunk. Mindennap kiment madarakra vadászni, de soha se hozott egyet is. Csupán azon nap lesett a párduczra, midőn ön Bonéba elutazott. E vadászat egyetlen eseménye a kecske elszökése volt, mely kötelét elszakítván visszatért nyájához, liol még jó egészségnek örvend, valamint a párducz is, mellynek ordítását csaknem naponkint halljuk. A parancsnok másnap elutazott Bonéba, honnét óhajtjuk, hogy többé vissza ne térjen. A mi a Krassowski ur által emiitett párduczbört illeti, ez Holl ur jól felszerelt raktárából került ki." És most folytatom elbeszélésemet, ott a hói elhagytam, dec. 6-án. Miután Branicki Xavér gróf és Gfiorgi ur hajóra szálltak, én Zamoiski János gróffal megtelepedtem az Edough hegység déli részének aljában, Koll ur birtokán. A tulajdonos egészen rendelkezésünk alá adta e jószágot, melly a sakáltól az oroszlányig mindenféle állattal megnépesitett tízezer bectarenyi erdőség és síkságból áll. Szerencsétlenségre, 8-diktól 14-kig folyvást esett, 15-én a hajtók egy nőstény és két kölyök oroszlány nyomára akadván, az erdőbe mentünk. A vadállat elhagyta helyét megérkezésünk előtt, tehát követni kellett nyomát a fekhelytől kezdve ; mialatt megalakítottuk a második kört, liogy elhelyezkedhessünk, a hajtók találkoztak a vadállattal, melly szembe szállt velők. Mindegyik mókus gyorsaságával kiválasztá a fát, és igen magasan elrejtőzött. Az oroszlány, miután biztos helyen elrejté kölykeit, átadta magát a vadászoknak, liogy kövessék öt, A vadászok csekély számmal levén, a köztük maradt tér olly nagy volt, hogy a vadállat keresztül ment a vonalon, a nélkül bogy a reá irányzott bárom lövés közül csak egy is találta volna. Az éj beállván nem követhettük tovább és visszatértünk a tanyára. Másnap, 16-án Zamoyski gróf velem együtt lesbe állt a nagy oroszr lányra. Csalétkül egy eleven lovat vittünk magunkkal. Éjfél felé hallottuk orditását a Fedzara tónál, körülbelül két mértföldnyire lesbelyünktöl. Az ordítás negyedóráról negyedórára tisztán kivehetőleg közeledett s többé nem volt kétség, hogy azon az ösvényen fog jönni, melly mellett reá lestünk. Azonban a helyett, hogy lejött volna az erdőből, kétségkívül oda ment vissza valamelly hosszabb kirándulás után. Hajnali két óra tájban,