Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-04-10 / 10. szám

157 haladva, húzódott előre a felállított lövészek szélső szárnya felé, a hol rögtön fölmenteték az élet további terheitől. A második hajtás elütvén tervünktől, elkéstünk kijelölt éji szállásunktól; azért a beállott est homálya alatt visszabaktatánk múlt éji tanyánkra. Kilenczet kukukolt a fali óra, mire haza értünk. Vége felé járt vacsoránk, midőn az előszobában ollyan húrzendülés forma liallatszék. A közbejött vadászjelenetek miatt merőben elfelejtett liangászaink villantak meg eszünkben s egyszerre harsoga, hogy jöjjenek be s húzzák rá. A kikoplalt s kifáradt páriák betántorgának, de mint kórházi elmecsevészett betegek. A vadászati kimerültség rendes óvszerét a pálinkás üveget derekasan megforgatok köztük Mellynek bűvös hatására ocsúdván, az öreg Gogé bágyadt hangon dadogá el a rémletes nap kinos eseményeit. Mellyben a fösvény tiszttartó, az éhség, kimerültség, mind gyermekjátékok a megijedés a pokoli félelem kinzó érzései mellett, mit ki kellett állniok. A félelem tagadhatlanúl a legkínosabb érzések egyike s még is részvét helyett legtöbb esetben a néző boszúsága vagy kinevetése kiséri ; mert eszeveszett idétlen formátumban nyilvánul. Hanem az igazi félelemről csak annak lehet fogalma, ki jól ráijesztett czigány embert látott. Ez illyenkor merőben eszét veszti, se lát, se ball s mint a hajtásban megszorított farkas, tűzbe vizbe beleszökik, csak liogy baladhasson. A még most is remegő öreg klarinétos végre elbeszélte, liogy ott a hajtók s kopók lármája közt, a nagyszerű vadonban a köszirtormon eleinte igen jól találák magokat s az lires gyomor zúgolódása mellett is szerencsés ötletnek tárták idejövetelöket. De kedvtelésükből borzasztón kelle ébredniök, mert váratlanul csak egyszerre közükbe szökött . . . saját kitételükkel ... a „nagy hóhér medve" tüzes villogó szemekkel, kitátott szájjal s fogait borzasztólag csattogtatva. Halálos ijedtükben hangszereiket eldobni, az első élőfára felkapaszkodni, egy pillanat müve lön . . . az öreg Buffának brúgója a szijjánál fogva szokásosan nyakába levén akasztva, borzasztó félelme nem engede időt a kiakasztásra, hanem vakon szökött a fának, mire kedves brúgója nyaka ketté törött s legutoljára mentesitbeté magát a gyors felmászás által. Azonban még most is ott a fa ágai közt guggolnának, ha a medvéhez hasonló mogorva pandúr káromkodásai leszállásra nem nógatnák. De most tapasztalák, hogy a pokoli félelem fel birta ugyan kergetni a magasra, de most csillapúit vérrel sehogy sem ereszkedhetének le. Aztán