Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-04-10 / 10. szám

156 mán hordoz. Örömmel búval ismeretlen. Mindez nagy ellentét a czigány könnyelmű, bőbeszédű s kitörő vig természetével. Indúl már a hajtás, csörg az avar, zúg a rengeteg mélysége. Kürt, kopó- s pisztolyszó viszhangja fokoz élvet A szenvedélyes vadász hevét ingerli s nagyra fesziti. De a bájos zene az árkok mélyéről s a szakadások tátongó örvényéből sokszorosan viszliangozva és illy szokatlan helyen s időben zengedezve, a vadászati élvet most az egyszer háttérbe szoritá. Az őserdő, a természet nagyszerűsége, melly sehol sem olly ki • tűnő mint a vadon rengetegében, most letörpülni látszék. A zene ingerlékenyen hatott a kedélyre : a bús hangok könnyeket csaltak ki ; a vig dallam sarkantyúmat pajkosan összeütteté velem is, a már akkor sem fiatal suhancczal. S a komoly vadász pillanatra kéjelgö ficzkóvá látszott átváltozni. A hajtásra ügyet se vetve, elragadtatva liallgatám páratlan nemzeti dalainkat. Épen a zajos toborzót zengedezteték amúgy jól neki zuditott hangon, midőn egyszerre ketté szakadt, mintha csak ollóval vágták volna el. Egyelőre azt véltem, hogy forgó szél kapta el a zenehangok Ezalatt a most már mindinkább közeledő kopóhajtás s néhány fegyverropogás figyelmünket odaforditá. És azonnal vége az érzelgésnek, a vig s borús képek eltűnnek. A jó vadászt csak is fegyvere s a kibukkanó vad foglalkoztatja ; főleg mikor nem gyáva nyúlnak, de bősz medvének s vadkannak áll. A hajtás végeztével egybegyülekezve ballók, hogy a megroncsolt medvét a végén is kiszalaszták ; de a verlienyeges szinű vérfoltok után bizonyosnak hivők, hogy a bérczcn túli mély ároknál tovább nem viheti, annyival kevésbé, mert meredekre nem birja. Ha nem késünk s hevenyében ráhajtunk, biztosan megtörhetjük. Az illy csiklandós előadásra az edzett vadásznál a pihenés alárendelt dolog, az egyiknél szenvedély-, a másiknál kényszerüségszűlte okból. És további fontolgatás nélkül rögtön felkerekedénk. Számitásunk nem is csalt; mert a vad az árok fenekén egy kis patak szűk medrében magát jól befúrva, a hideg vizben ösztönszerűleg szítatá fájdalmas sebeit. Kopóink, véres csapásait kisérve, nem sokára beérték. Egyelőre mi kedvet sem mutatott kényelmes helyzetéből kimozdulni, de a bősz ugatásra összefutott harmincz s néhány kopó sarkalására, mi bajjal is felvánszorgott s nagy kelletlen, többet botorkázva mint