Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-20 / 8. szám

132 egy foglalkozású egyéniség közt ? röviden válaszolám : „az, mi a festő és a mázoló közt." E válaszom bonczkés alá vonatván, heves vitát idézett elő, mellyben a vadászat egyik vagy másik nemét részrehajlóan fitymálták ; némellyek nézete szerint, ha lóra ül valaki — kész a lovas vadász, a többi a kutyák dolga ; másik pedig a puskás vadászt, ki a mezőkön egy nyulat vagy foglyot ellő, álliták kész vadásznak. Az illy egyoldalú s felületes vitának azon Ígéretemmel veték véget, hogy a kérdéses egyéniségek körrajzát, párvonalt húzva köztük, a „Vadász- és Versenylap "-ban bocsátom higgadtabb birálat alá. A valódi vadászszal szenvedélye születik ; mert az, ki unalomból vetve puskát vállára, vagy orvosa tanácsából az aranyér elüzéséül járja be vizslájával a határt s kopóival a hegyeket — vagy az, ki vig czimborákkal vadásztanyákon kulacsot üritni jelen meg : az még uem is lövész, mint nem katona aszinpad papir várát védő hősfiguráns (magyar nevüket nem tudom, a német műszó „kolofoni" rak nevezi.) Ki az év bármelly szakában akár hajlamból, akár vadásztáskája megtöltése kedvéért, mindent mi fut vagy repül egyre zavar és irt — az lövész : a valódi vadász, bár szintén zaklatja őt szenvedélye annak tápot egész éven át nyt.jtani, mindig szem előtt tartja a párzás, szaporodás és tenyészés idejét s csak az évszak engedte vadászatokat üzi, azt is csupán olly mértékben, hogy irtássá ne fajúljon — ezt egyedül a kártékony okra terjesztvén ki. A valódi vadásznak fegyvere teste kiegészítő része lévén, azt úgy ismeri mint akár jobb vagy balkezét, tudja annak vészszóró horderejét s azért ovatos, mi folytonos gyakorlata által természetévé válik, melly ovatosságát nem egyedül saját-, de vadásztársai irányában sem téveszti szem elől s ezeket mindazon kényeimetlen rosz érzésektől, mellyeket figyelmetlen fegyvertartás, handabandázás, a vadászsoron keresztül surrannás s a vadra jókori czélzásból eredő nyugtalanitás okoz — megkíméli : mig a lövész minden elővigyázatról feledkezve felvont fegyverével jár-kel közöttük s ezt leeresztve vállán saját kényelmére hordja, hol egyik, hol másik szomszédjának tartja csövét s arra nem is gondol, milly könnyen történhetik szerencsétenség; s legtöbb esetben a figyelmeztető elmondhatja, hogy: szólj igazat, betörik a fejed. A fő- és nemes vadnak háboritlan csend szükséges, hogy állandó tanyát üssön s lassú szaporodása előre menjen, mi csak jó rendben tartott erdőkben történhetik ; azért a vadászatnak ikertestvére az erdészet. Fájdalom erre honunkban igen kevés gond fordíttatott, ezért erdőgazdag országunkban alig lelni szép erdőségeket — csak pusztitott és irtott területük foglal mértföldeket. Ha kivételesen egy-egy szép erdőre den nemét egyiránt magában foglalja, a fönebbi megkülönböztetésnek — vagy is inkább annak, hogy ez általánosan elfogadottá váljék, legcsekélyebb sikert sem Ígérhetünk ; valamint a Z. I. ár jeles czikkében felállított különbség műszavaiban sem nyugodhatunk meg. Szerintünk ugyan is a h u n t=i ovasvadászat; a Waidver k=l ővadászat; a Waidman n=l ővad á s z , ki t. i. szabályszerüleg űzi a lővadászatot, megkülönböztetésül a vasárnapi, rendetlen, mohó puskásoktól, kiket a magyar pecsenyevadászoknak vagy koczapuskásoknak neve . Ez utóbiakat kívánta Z. I. úr érteni a lövész alatt, mely kifejezés azonban egyenesen a német S с h üt z-nek felel meg s jól lövöt jelent, ki alkalomszerüleg szabályszerű lővadász is lehet, a mint hogy hajtóvadászatokon az úrvadászokat lövészeknek is nevezik megkülönböztetésül a hajtőktől, erdészektől sat. A következő czikk lövész kifejezése tehát mindenütt pecsenyevadászt vagy koczapuskást jelent. S z e r k.